Horányi Özséb

Arról, ami problematikus, arról, ami szignifikatív, valamint arról, ami kommunikatív

(szinopszis, 7.3 változat) [1]

 

(S0.1) Az alábbi diszkusszióban a szignifikatív és a kommunikatív valamely probléma felismeréséhez (identifikálásához) és/vagy megoldásához (eliminálásához) egy ágens számára szükséges releváns felkészültség lehetséges helyeként van koncipiálva.

A diszkusszió különbséget igyekszik tenni a szignifikatív és a szignifikáció, illetőleg a kommunikatív és a kommunikáció között: szignifikatívként diszkutál ugyanis olyan jelenségeket is, amelyek nem szignifikációk és kommunikatívként olyanokat, amelyek nem kommunikációk; miközben, természetesen, ami szignifikáció az szignifikatív is, illetőleg ami kommunikáció az kommunikatív is.

A diszkusszió a kommunikatívot és a kommunikációt is állapotnak tekinti (szelídebben: állapotnak is) és nem kizárólag eseménynek, folyamatnak vagy éppen tettnek (aktusnak), mint szokás.

Mindezekre az alábbi diszkusszió jelenleg kizárólag az ágens perspektívájából tekint rá, sőt - szorosabban - a résztvevő (például a probléma identifikálásában és/vagy eliminálásában résztvevő) ágens (a participátor) perspektívájából és például a megfigyelő (a spektátor) perspektívájából nem.

 

(S0.2) A jelen diszkusszió célja a participációra alapozott elméletalkotás bemutatása az előzőekben említett témákkal kapcsolatban.

Ez egyrészt kategorizálást (kategoriális szerkezetek megállapítását, mint például a kommunikáció jelenségei mellett a kommunikatív jelenségeinek kategorizálását) vagy éppen újrakategorizálást jelent (vagyis korábban kialakult és konszenzus övezte kategoriális szerkezetek megváltoztatását, mint például a kommunikáció jelenségeinek állapotként való kategorizálását az eseményként való helyett és/vagy mellett). Az újrakategorizálásban a kategóriák újraértelmezése is benne foglaltatik.

Másrészt pedig skálázást jelent. A skálázás sajátos módszertani eljárás, amely a kategoriális összefüggések explicitebbé tételét célozza, nem csak metrikus skálák mentén. Teljesen explicit leírást nem remélhetünk, de törekedhetünk a minél inkább explicit helyzetre. Értsük tehát skálázáson itt azt a leírási technikát, amelynek értelmében a leíró kategóriák nem csak szemantikailag rendezettek, de szintaktikai értelemben is azok: az átfogóbb kategória-megnevezésből (grammatikai értelemben például névszóból) szintaktikai eszközökkel specifikusabb kategória-megnevezéseket - ugyanazon névszóval névszói csoportot, például jelzős szerkezetet - képzünk, ezzel is törekedve a leírások minél explicitebb voltára. Ezért például nem csak az ágens kategória, de például a résztvevő ágens is. Ez kétségtelenül explicitebb megnevezés, mint volna a participátor; amely nyilvánvalóan nem tesz eleget a skálázási kritériumnak, mindazonáltal a diszkusszió a "participátor" terminust is használja, de csak az analitikusabb "résztvevő ágens" terminus rövidítéseként.

 

(S0.3) A diszkusszió három részből áll; ezek egymásra épülnek: a második részben, a szignifikatív diszkutálásakor csak olyanról lesz szó, ami többlet az elsőhöz, a probléma diszkussziójához képest; a harmadik, a kommunikatív diszkussziója ugyanígy a másodikhoz képest. Ez a többlet a kategoriális szerkezetek - vagy egyes kutatási hagyományok terminológiájában: az architektúra - bővülésében, komplexebbé válásában érhető tetten (vö. az S1.1.2-öt az S2.1.2-vel, illetőleg az S2.1.2-öt az S3.1.2-vel).

 

(S1) arról, ami problematikus

(S1.1.0) A diszkusszió problémának nevezi azt, amit az ágens annak tekint. Ha így tekintünk a helyzetre, akkor voltaképpen nem is problémával állunk szemben, hanem problémaidentifikálással és/vagy problémaeliminálással. In vivo mindig csak problémaidentifikálásról és/vagy problémaeliminációról lehet szó. Problémáról csak in vitro lehet beszélni.

 

(S1.1.1) Az a helyzet, amiben az ágens akkor találja magát, amikor problémát identifikál és/vagy problémát eliminál, állapot jellegű. Vagy másként: a problémaidentifikálás és/vagy a problémaeliminálás helyzetében az ágens a helyzetet stabilként kezeli, úgy tekint rá, mintha nem változna (nem úgy mintha folyamat volna vagy valami esemény). Ha mégis változnék, akkor ez azt jelentené, hogy már nem ugyanazt a problémát kellene identifikálnia és/vagy eliminálnia. A helyzetnek ez a változatlanságát lehet állapotnak nevezni.

(S1.1.2) Ugyanakkor az is igaz, hogy a problematikus helyzetet komplexnek kell tekintenie az ágensnek. Ahhoz, hogy valamely problémaidentifikálását és/vagy problémaeliminlását (in vivo) és benne a problémát (in vitro) össze tudja vetni egy másikkal és az összevetés eredményét esetleg aktuális problémaidentifikálásában és/vagy problémaeliminálásában hasznosíthassa, elemezhetőnek kell tekintenie a problémahelyzetet, vagyis komplexnek.

(S1.1.3) Ez a komplexitás egyúttal immanensként jelenik meg a problémaidentifikáló és/vagy problémaelimináló ágens számára. Mindaz, ami meghatározza azt a helyzetet, amivel az ágens problémaidentifikálása és/vagy problémaeliminálása kapcsán találkozik, magán a helyzeten belül van. Nincs semmi, ami kifelé mutatna: ami transzcendálna.

 

(S1.2) Azt a komplex helyzetet, amit az ágens problémaidentifikálásban és/vagy problémaeliminlásban kezel, a problémát tekinthetjük olyan különbségnek, amelyet az adott ágens valamely alkalommal való helyzete és egy számára ugyanakkor kívánatos helyzet között fennáll, és meghaladja az ágens számára akkor-és-ott tolerálható mértéket (a kritikus küszöbértéket); természetesen akkor és csak akkor, ha az ágens ezt identifikálja és/vagy eliminálja.

Magának a különbségnek két forrása lehet: vagy abból adódik, hogy az ágens állapota változik meg úgy, hogy kívánatos volna valamiféle további változás, vagy pedig abból, hogy az ágens környezete változik meg úgy, hogy kívánatos volna valami további változás.

A "különbség" azt jelenti, hogy a két állapot az ágens számára különbözőként kategorizálódik (ami itt egyaránt jelentheti az ágens kategoriális identifikálásainak különbségét, ha például valaki úgy érzi, hogy melege van, illetőleg az ágens számára adott kategoriális identifikációk különbségeit, amikor például valamely gyermek viselkedését szülői kifogás éri). Nyilvánvaló, hogy ezek a különbségek sokféleképpen különbözhetnek egymástól (a fenyegető veszély elhárításától az unalom elűzésének gondjáig, az életfeltételek biztosításán és a szabadidő eltöltésén keresztül vagy a fáj a fogamtól az ózon lyuk megszüntetésén keresztül a nagy Fermat-sejtés bizonyításának hiányáig).

A különbség lehet olyan, hogy benne különböző perspektívák mentén is lehetnek különbségek. Esetleg az ágensnek van szabadsága is választani a perspektívák között. Amikor például bizonytalanok vagyunk abban, hogy a külső hőmérséklet emelkedése okán van melegünk vagy pedig az éppen látott film keltette izgalom okán hevültünk fel.

A "kritikus" azt jelenti, hogy lehet ez a különbség olyan kicsi, ami még nem jelent problémát: vagyis az adott alkalommal az adott különbség az adott ágens számára tolerálható; így például akkor, amikor az ágens úgy érzi: melege van ugyan, de nem annyira, hogy szükségét is érezné annak, hogy ablakot nyisson, vagy öltözetén változtasson. Vagyis lehetnek ezek a különbségek - akár magában az ágensben, akár a számára adott környezetben - olyan kicsik is, amelyek nem válnak problematikussá, amely problematikus különbséget idézne elő, illetőleg problémaelimináló viselkedést váltana ki. A "kritikus" éppen arra a különbségre (küszöbértékre) utal, ami már problémaelimináló viselkedést vált ki az adott alkalommal az adott ágensben.

 

(S1.3) Az ágens problémaidentifikálásáról és problémaeliminálásáról összefoglalóan  mint problémakezelésről lehet beszélni.

A problémakezelés cselekvés: aktus, amely nem más mint egy kiinduló (input) helyzet helyettesítése egy másik (output) helyzettel az ágens iparkodásából eredően. A problémakezelésen belül mind a problémaidentifikálás, mind pedig a problémaeliminálás aktusnak számít.

Az input helyzet helyettesítése az ágens aktusában az output helyzettel vagy az input helyzet átalakításából (transzformációjából) jön vagy pedig egy új helyzet létrehozásából (konstituálásából).

 

(S1.3.1) Az identifikálja apriori feltételezi azt, hogy az ágens képes identifikálni a problémát, vagyis felkészült a problémát identifikáló viselkedésre (meg tudja különböztetni például ezt a problémát és nem-ezt a problémát; meg tudja különbözetni ezt a problémát attól a problémától és így tovább). Az identifikálás - tágabban - kettőt jelent: az adatokhoz való hozzáférést (az adatok elérhetőségét az ágens számára) és - szorosabban - az adatokból kiindulva kategóriákba sorolást. De ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ez az identifikálás szükségképpen együtt jár az identifikálás tudatosságával vagy valami effélével (például pupilla reflexünk a nélkül lép működésbe a fényviszonyok változásának, az adatoknak a következtében, hogy erről a változásról bármi olyan tudatosságunk volna az identifikálás közben, amely része volna a korrekciós működésnek: vagy akárcsak tudatossá volna tehető; miközben bármikor tudatossá tehető az összehangolt lábmunka, amit a kuplung és a fék együttes működtetése igényel: noha normál körülmények között erre a tudatosságra nincs szükség, sőt gyakori tapasztalat, hogy a tudatossága rontja az adott viselkedésminta érvényesülésének hatékonyságát). És különösen nem jelenti a beszámolás képességét az identifikálásról.

 

(S1.3.2) A probléma akkor tekinthető elimináltnak, ha a (problematikus) különbség az adott esetben kritikusnak számító különbség alá esett vagy éppen megszűnt.

Ez a csökkenés (megszűnés) egyrészt csökkentést (megszüntetést) jelent akár a transzformáció, akár a konstitúció értelmében az ágens aktusa (aktivitása) által, amely vagy önmagának, vagy adott környezetének a változására irányul, vagy mindkettőre egyszerre. Az ágens számára problémává vált helyzet eliminálása többnyire magának az ágensnek az iparkodásából származik. Az lehetséges, hogy ennek-és-ennek a problémának az eliminálásáért először azt-és-azt a problémát kell eliminálni; valamint az is, hogy azt-és-azt a problémát eliminálva egyúttal ez-és-ez a probléma is eliminálódik. Lehetséges, hogy akár ezt-és-ezt a problémát, akár azt-és-azt itt-és-most nem lehet eliminálni csak ott-és-akkor.

Másrészt, természetesen, az ágens problémaelimináló aktusában (aktivitásában) számolhat azokkal a spontán, az ágens saját iparkodásától nem függő folyamatokkal is, amelyek adott esetben segítik (egyszerűsítik) vagy éppen feleslegessé teszik, más esetekben pedig nehezítik (bonyolítják) az ágens problémaelimináló iparkodását.

Vagyis a problémaelimináló iparkodásnak nyilvánvalóan van kalkulálható szerkezete, ha például a melegem van állapot megszüntetése az ablak kinyitását jelenti, akkor megeshet, hogy először az ablak és a köztem levő távolságot kell megszüntetnem és így tovább; vagyis a kalkulálható éppen azt jelenti, hogy elvégezhető (sőt elvégzendő) a megfelelő költség-haszon elemzés.

 

(S1.4) Az "ágens" terminus használata ebben a diszkusszióban semleges abban az értelemben, hogy nem csak (élő) individuumra (illetőleg egyedre) vonatkozhat, de minden olyan (akárcsak relatíve önálló) rendszerre is, mint egységre, amely problémát identifikál és/vagy eliminál, azaz kezel.

A "problémaidentifikáló ágens", a "problémaelimináló ágens", illetőleg a "problémakezelő ágens" terminusok mint sajátos szerepek megnevezésére alkalmas terminusok használata akkor jogos, ha azt jelzi, hogy az ágens felkészült a probléma identifikálására és/vagy eliminálására, illetőleg kezelésére. Ezek a szerepek mindhárman a participátor lehetséges szerepmegnevezései közé tartoznak.

Mind a "participátor" , mind a "spektátor" (vö. S0.1) ágens szerepek jelölésére alkalmas terminusok. Minden tapasztalat és megfontolás azt erősíti ugyanis, hogy szükséges megkülönböztetni a problémakezelő participátor aktivitását és a participátor aktivitásáról beszámoló spektátor aktivitását (valamint mindezek eredményét). Minthogy különbség van a participátor problémakezelésének sikere vagy sikertelensége, illetőleg a spektátor beszámolójának leíró, de akár magyarázó értelemben vett adetvátsága vagy inadekvátsága között. Mindazonáltal, mondható, hogy a spektátornak a participátor aktivitásáról való beszámolása is problémakezelés: egy másik problémáé, amelynek problémakezelő ágense a maga problémáját illetően participátor. Más módon bonyolódik bele a kezelendő problémába a participátor mint a spektátor. A "belebonyolódás" helyett használható volna az "elkötelezettség" terminus is.

 

(S1.4.0) Vegyük úgy, hogy az ágensnek két konstituense van: az aktor és a sajátvilág. Semmiképpen sem úgy, ahogy hajdan gondolták, hogy az atommag protonból és neutronból áll. Talán szerencsésebb azt mondani, hogy két különböző perspektívából nézhetünk az ágensre: az egyik perspektívából (az extern perspektívából) az aktor mutatkozik, a másikból (az intern perspektívából) a sajátvilág tárul fel.

Ugyanakkor lehetnek olyan ágensek, amelyekkel kapcsolatban nem lehet sajátvilágot feltárni, és lehetnek olyanok is, amelyekben aktor egyáltalán nem mutatkozik. Általában azonban az a helyzet, hogy az ágens aktor és sajátvilág komplexe. Az ágens típusától függően lehetséges, hogy kategoriálisan nincs aktor konstiuense, vagy kategoriálisan nincs sajátvilág konstituense. Lehetséges viszont az is, hogy kategoriálisan tartozik az ágenshez aktor és/vagy sajátvilág, miközben faktuálisan nem tartozik hozzá aktor vagy sajátvilág. A kategoriálisan-faktuálisan kategóriapár segítségével lehet rögzíteni azt a különbséget, amely valamely ágens sajátosságaiból adódó lehetőségei és aközött adódik, hogy az adott ágens adott esetben faktuálisan mit tud ebből magáénak. A "faktuálisan"-nal kategorizált mindig szűkebb, mint a "kategoriálisan"-nal.

 

(S1.4.0.1) Az aktor várhatóan más módszerekkel (és más lexikájú, illetőleg szemantikájú nyelven) rekonstruálható, mint a sajátvilág, és ami ettől egyáltalán nem független: más módszerekkel lehet az adatokhoz jutni az egyik esetén, mint a másikén. Ezt a különbséget hivatott érzékeltetni a(z aktor) mutatkozás(á)val, illetőleg a (sajátvilág) feltárulás(á)val jelezhető különbség.

 

(S1.4.0.2) A sajátvilág intern perspektívában tartalomként tárul fel (például 22=4), extern perspektívából felkészültségnek mutatkozik (például tudja, hogy 22=4), már ami mutatkozik belőle egyáltalán. Az aktor felkészültségei és az ágens sajátvilágának tartalmai végső soron ugyanarra a kapacitásra mutatnak.

 

(S1.4.1) Egy potenciális ágens akkor képes problémaidentifikálásra, ha megvan hozzá a szükséges felkészültsége, amellyel észreveheti, hogy jelen állapota és a jelenben számára kívánatos állapot közti különbség nagyobb egy bizonyos küszöbértéknél. Az, hogy melyek ezek a szükséges felkészültségek, az identifikálandó probléma (deskriptív) természetétől függ. Voltaképpen, amiféle típusú felkészültsége nincs meg az ágensnek, úgy nincs meg a nyitottsága ('szabadsága') sem ezekre a helyzetekre vontkozóan (illetőleg úgy, ahogyan hiányzik ez), számára voltaképpen nem léteznek ezek a helyzetek (illetőleg úgy nem léteznek): nem tudnak létezni.

Problémaeliminálásra pedig akkor képes egy potenciális ágens, ha megvan hozzá az a szükséges felkészültsége, amellyel a jelen állapota és a jelenben kívánatos állapota közti különbséget a küszöbérték alá képes szorítani.

 

(S1.4.1.1) A probléma identifikációjához, mint az ágens sajátos viselkedéseihez az ágens számára szükséges releváns felkészültségek akkor "vannak meg", ha számára mind az adatok, mint pedig a szorosabban vett identifikálás vonatkozásában elérhetőek (vagy másként: hozzáférhetőek).

Akkor tekinthető a problémaidentifikáláshoz szükséges releváns felkészültség elérhetőnek, ha akkor, amikor az ágensnek szüksége van rá, képes használni a szükséges felkészültséget a problémaidentifikálás érdekében. Az akkor, amikor voltaképpen valamely individuális alkalomra, a problémakezelés színterére utal (vö. S1.5).

Az elérhetőség voltaképpen tekinthető sajátos relációnak az ágens és egy olyan hely között, ahol az éppen szükséges releváns felkészültség faktuálisan található; s tény, hogy ez igen sokfelé található: egy könyvben vagy egy ábrán ugyanúgy, mint valaki mozdulataiban vagy éppen valaki fejében, arról nem is szólva, hogy éppenséggel lehet az ágens saját fejében is. Azok a felkészültségek, amelyek a problémaezelés egy adott esetében az ágens számára elérhetőek logikai értelemben a prioriak.

Mindazonáltal az elérhetőség extern perspektívából - logikai terminusokban - az ágens valamely sajátos attitűdjének fennállásaként írható le: mint például tudként vagy hiszként vagy vélként vagy feltételezként vagy úgy veszi minthaként vagy emlékezikként és így tovább. A felkészültségek maguk ekkor, mint ezen attitűdök tárgyai írhatók le.

Ezen attitűdtárgyak pedig önmagukban is sokfélék lehetnek. Lehetnek például maguk is attitűdök (elsősorban nem-propozicionális attitűdök, mint például örül, remél, érdekében áll stb., illetőleg mint például sajátos motivációk, hajlamok vagy éppen cselekvési diszpozíciók. Lehetnek - természetesen - attitűdök keretében (hatókörében) vagy ezeken kívül megjelenő igen különféle tartalmak. Például a tud vonatkozásában szokás mi (a helyzet), hogyan (lehet/kell megcsinálni), melyik (a jobb) típusú tudásról beszélni. A mi típusra többnyire kategóriák 'válaszolnak' (például az "asztal"-ra vagy "az egyetértés gesztusá"-ra vagy a "fogalom"-ra, illetőleg a meleg vanra, vagyis a probléma kategoriális szerkezetében megjelenő két állapot kategorizálására vonatkozóan), a hogyan típusra viselkedésminták (például két szám összeadására vagy az alany és az állítmány egyeztetésre a magyarban vagy a cipőfűző bekötésére; illetőleg valamely probléma eliminálására vonatkozóan, mint például az ablaknyitásra a szobahőmérséklet csökkentése okán), a melyik  típusra preferenciák (arra vonatkozóan például, hogy kettő közül melyik a szebb, vagy melyik az igazságosabb, vagy melyik a célszerűbb, például mikor vetünk le valamit a ruhánkból és mikor inkább az ablakot nyitjuk ki, ha melegünk van).

A különböző tartalmak - intern perspektívából - sokféleképpen különbözhetnek egymástól, mert ha például valaki tudja is, hogy mikor volt a pákozdi csata, ebből nem következik, hogy azt is tudja mikor volt a waterlooi, ha viszont valaki be tudja kötni a cipőjét, akkor ebből már következik az, hogy más cipőt is be tud kötni és így tovább.

Ezen attitűd-tárgyak magukba foglalhatják mind a probléma  identifikálásához, mind eliminálásához szükséges felkészültségeket, illetőleg e felkészültségek eléréséhez szükséges felkészültségeket (mert lehet az, hogy nem tudom, hol játsszák éppen a Sörgyári capricciót, de tudom, hol nézhetek ennek utána). Vagyis az ágens számára, nem csak azok a felkészültségek érhetők el, természetesen, amelyeket már korábbi problémakezeléseiben faktuálisan elért ("használt", "birtokba vett", vamihez már faktuálisan hozzáfért"). Az adott alkalommal az adott ágens számára elérhető felkészültségek ennél a lehetőségek nagyobb tartományát jelentik, hiszen mindazokat a lehetséges felkészültségeket is ide kell számítani, amelynek eléréséhez az ágens rendelkezik felkészültségekkel (vagyis nem csak azt, ami például a fejében van, de azt is, aminek utána tud nézni a könyvespolcán található kötetben, miután megtanult olvasni és tudja, hogy mi található a könyvespolcán).

 

(S1.4.1.2) Az egyes ágensek kategoriális leírásukkal jellemezhetők, következésképpen jellemezhető, hogy miféle felkészültségeik lehetnek eredendően (s ennek következtében miféle problémák kezelésére lehetnek felkészültek), illetőleg miféle lehetőségeik vannak felkészültségük (és így problémakezelő kapacitásuk) gyarapítására.

A kategoriális leírások típusokat alkotnak és az egyes típusok családokat alkothatnak. Ezen családok között lehetnek olyanok, amelyek azon az alapon alkotnak családot, hogy az oda tartozó családtagok, típusok azonos architektúrájúak. És ezek a családok abban különböznek egymástól, hogy tagjaik architektúrái különböznek. Nyilvánvalóan különbözik az az ágens, amelynek architektúráját a szén alapú szerves anyag határozza meg attól az ágenstől, amelynek architektúrája szilicium alapú. És a szerves anyagot tartamazó architektúrájú ágensek is különböznek egymástól attól függően, hogy homo sapiensek-e vagy primáták vagy éppen hangyák (Formicidae). És így tovább.

Nyilvánvalóan az ágens kategoriális leírásának rendezettnek kell lennie a típusok szerint, így az architektúrák szerint is. Vagyis az a tény, hogy az ágens felkészült a problémaidentifikálásra egyúttal azt is maga után vonja, hogy architektúrájától függően más és más kategoriális leírás lesz adekvát például a vizuális adatok elérését biztosító felkészültségek esetén: vagyis a homo sapiens szemét nyilván más kategoriális leírás jellemzi, mint valamely háztartási robot vizuális tájékozódását biztosító műszaki berendezését. Ezen kategoriális leírások szerinti különbségekből lehet következtetést levonni arra vonatkozóan is, hogy a két rendszer mely tartományokban produkál azonos adatokat és melyekben nem. És így tovább.

Az ágens leírásába így nem csak azok a felkészültségek kerül(het)nek be, amelyek itt-és-most faktuálisak (vagyis faktuális kapacitását kiteszik) a kategoriálisak mellett, de azok is, amelyek elérése egyáltalán (kategoriálisan) lehetséges: ezek teszik ki a kategoriális kapacitását. Nyilvánvaló, hogy az ágens kategoriális kapacitása kiterjedtebb (lehet) faktuális kapacitásánál.

Minden ágens számára valamennyi felkészültség eredendően elérhető, vagyis adottság (amely - természetesen - lehet olyan az ágens típusától függően, hogy csak bizonyos endogén fejlődési - érési - periódust követően válik elérhetővé az ágens számára). Egyes típusoknál a felkészültség teljes egészében az eredendően adottal azonos. Más ágens-típusok esetében az ágens saját iparkodása, vagyis (exogén) tanulása által elérhetővé vált felkészültsége nagyobb és jelentősebb a számára eredendően elérhető felkészültségnél. Így aztán az egyes ágenseknek típusukból adódó típus-felkészültségükön belül egyéni felkészültségük is lehet eltérő egymástól.

Az ágens növelheti felkészültségét még olyan módon is, hogy már meglevő (elért) felkészültségeit feldolgozza, vagyis egyes tartalmait összehasonlítja másokkal és azonosságokat, hasonlóságokat vagy éppen különbségeket állapít meg köztük, vagy éppen összefoglalva tartalmaikat általánosít (generalizál). Tehát olyan összefüggéseket állapít meg, amelyek ezt megelőzően nem voltak felkészültségének explicit - azaz számára elérhető módon - tartalmai; továbbá felkészültségének egyes tartalmaiból következtetéseket von le: azaz olyan megállapításokat tesz, amelyek ezt megelőzően nem voltak felkészültségének explicit -vagyis számára elérhető módon - tartalmai és így tovább.

Végül az ágens felkészültsége lehet olyan, hogy az említett explicit felkészültségeket eredményező folyamatok nem csak 'konvencionális' pályákat futnak be, de kreatív lépéseket is tartalmazó inventív, illetőleg innovatív pályákat is. Természetesen a lépések lehetnek destruktívak is. Ezek részletezése azonban túl vezet e diszkusszió lehetséges keretein.

 

(S1.4.2) Mindez egyúttal az ágens szempontjából azt is jelenti, hogy ha egy adott probléma identifikálására nincs felkészülve, akkor nem tudja identifikálni és nyilvánvalóan eliminálni sem tudja azt; illetőleg ha identifikálni képes ugyan, lehet, hogy eliminálni már nem tudja, ennek összes esetleges következményével együtt. De, tovább, lehet, hogy bár képes volna identifikálni, sőt eliminálni is a problémát, mégsem bonyolódik bele ebbe: esetleg csak az eliminálásba nem, esetleg a identifikálásba sem, ennek minden következményével együtt.

Az ágens problémakezelő iparkodásának hátterében a problémába való belebonyolódottsága áll. Ez például egyes ágenstípusok esetében (így a humán ágensek esetében is) egyrészt két olyan alapkésztetésre megy vissza, amelynek értelmében az ágens törekszik megtenni minden( lehetséges)t a túlélésért és az élethelyzet (minőségének) - legalább - fenntartásáért (s ez nem zárja ki a javítására vonatkozó esetleges törekvéseket sem): az efféle ágens e két alapkésztetése a probléma kezeléséhez szükséges felkészültségének része; másrészt mindarra, ami e két alapkésztetésből leszármaztatható mint az ágens szükséglete, illetőleg érdeke, vagy éppen célja. Ezek mint 'különbségképző' kívánatosságok működnek, amelyekre tekintettel válik (pontosabban válhat) az ágens valamely alkalommal való állapota problémává.

Másként fogalmazva: az ágens típusától függően különböző az eredendő belebonyolódottsága és ugyancsak alapvetően típusától függő felkészültségeiből következően lehet módja egyes nem-eredendő vagyis potenciális belebonyolódottságaiba aktuálisan belebonyolódnia (sőt ezt különböző mértékben is teheti) vagy távol tartania magát (illetőleg megtartóztatnia magát) a belebonyolódástól, illetőleg kihátrálnia egyes belebonyolódottságaiból.

 

(S1.4.3) A problémakezelő ágens felkészültsége sikerének feltétele. Ha felkészültsége növekszik, növekszik esélye a sikerre. Ezért az ágens iparkodása felkészültségének maximálisra növelésére, nyilván típusából eredő korlátai közepette, adaptív érték.

 

(S1.4.4) Az ágens kategoriális szerkezetének rekonstrukciója - noha egyaránt kiindulhatna ebben a diszkusszióban a "személyiség", a "szerep", illetőleg az "ágensvilág" ("az ágens sajátvilága" vagy "életvilága") rekonstrukciójának terminusaiból (noha, természetesen, ezek a terminusok nem szinonímái egymásnak) - úgy látszik, csak strukturált módon történhet. Látnivaló ugyanis, hogy ha az ágensre külső (extern) perspektívából tekintünk, más látunk, mintha belső (intern) perspektívából tennénk ezt. Ez a diszkusszió aktorként ()hivatkozik mindarra, amit az ágensből ()extern perspektívából látszik és sajátvilágként () mindarra, ami intern perspektívából. Vagyis az ágens kategoriális szerkezetét kétkomponensűnek tekinti:

,

aholis a kategóriákat indexelve változók állnak elő:

,

amely paraméter-struktúra így már alkalmas lehet individuális ágensek jelölésére.

Némiképp általánosabban fogalmazva: önálló kérdés, hogy egy adott esetben valamely rekonstruált aktor, illetőleg valamely rekonstruált sajátvilág referenciája ugyanaz az ágens-e:

,

ahol a a referenciaképzés jele és a kérdés az, fennáll-e az azonosság mindhárom kifejezés referenciáját illetően, vagy ha nem, mely kettő között, ha egyáltalán?

Az ágens típusa kategoriális szerkezetével írható le.

 

(S1.4.4.1) A problémaidentifikáláshoz inputra van szüksége az ágensnek. Az ágens kategoriális leírásának elengedhetetlen része az input leírása. Az inputhoz szükséges kapacitás az ágens kapacitásának része. Ez teszi az ágenst képessé, hogy elérjen valamit. Maga az elérés cselekvés (aktus) jellegű, az ágens input aktusa.

Attól függően, hogy milyen az ágens kapacitása, kategoriálisan különfélék lehetnek az elérhetőségek. Valamely ágens esetében találhat a kategorizálás input kapacitásként különböző modalitású percepciós képességeket (látást, hallást, tapintást és egyebeket jelent az egyes ágensekre jellemző módon, illetőleg olyan percepciós képességeket, mint például a különböző izomtónusokét és így tovább), különböző típusú feldolgozási képességeket (a központi idegrendszeri feldolgozástól az egyes szinaptikus átmenetekben történő gátlásokig) és másokat, amelyek aztán az ágenstípus kategorizációjában "humán ágens" címkét igényelnek sajátos architektúrájának kategorizálására.

 

(S1.4.4.2) Az output kapacitás voltaképpen kapacitás a hatáskeltésre, amelyesetenként különböző típusú cselekvésképességeket jelent (a hely- és a helyzetváltoztatástól, esetleg az ágens testének külső vagy éppen belső változtatásától kezdve a környezet legkülönfélébb megváltoztatásáig sok minden különböző, de az adott ágenst tipikusan jellemző cselekvésképességről lehet szó).

Az ágens kapacitása azonban nem csak reaktív output hatáskeltésre lehet meg, hanem proaktívra is, amely többnyire valamilyen szándék jelenlétére utal: pontosabban az ágens mutatkozásában mutatkozó szándékra.

Amennyiben van output kapacitása az ágensnek, állhat szabadságában egy adott perspektíva szerint belebonyolódnia (részben vagy egészben) a hatáskeltésbe, ha addig nem volt; vagy kihátrálnia belőle, ha belebonyolódott volt; vagy éppen távol tartania magát tőle. Az ágenst jellemzi, hogy mely perspektívákban megmutatkozó esetekkel kapcsolatban van meg ez a szabadsága, és melyekkel kapcsolatban nincs, mert például lehet valaki szókimondó a barátai körében, miközben ugyanezt nem teheti meg a munkahelyén.

A hatáskeltés cselekvésnek (aktusnak) számít: az ágens output aktusának.

 

(S1.4.4.3) Az ágens kategoriális leírásában nem kerülhető meg a mozgástér. Az ágens mozgástere cselekvési lehetőségeknek és akcióknak azon együttese, amelyek kivitelezése lehetséges, illetőleg konfliktusmentesen lehetséges, pontosabban a lehető legkevesebb konfliktussal jár. A mozgástér korlátait ily módon természetszerűen erősödő konfliktusok jelölik ki, miközben az egyes konfliktusok elviselhetőségéről a résztvevő ágensek attitűdjei (véleményei) megoszolhatnak.

A mozgástér így az ágens mutatkozásának sajátos színtere. Az ágens mozgástere része annak a színtérnek, amelyben az ágens mutatkozik, pontosan az a része, amelyet más ágensek mozgástérként engednek: legitimálnak. Előfordulhat, hogy olyan mozgásteret is engednek az ágensnek, amelyekre kategoriálisan nem felkészült.

Az ágens kategoriális mozgástere az a hely, amelyben az ágens felkészültségeivel valamiként mutatkozni képes. A kategoriális mozgástér az ágenst in vitro jellemzi. Az ágens kategoriális mozgástere a maximális mozgástere.

Az ágens faktuális mozgástere eltér a kategoriálistól, többnyire kisebb ennél. Az ágens kategoriális mozgásteréből nyomások [push] (mely színtereken várják el a többiek az ágens mutatkozását) és szívások [pull] (az ágens mely legitimált színtereken kíván mutatkozni) hatására áll elő a faktuális mozgástér. Előfordulhat, hogy a többiek olyan mozgásteret is engednek (legitimálnak) az ágensnek, amelyekre faktuálisan nem felkészült. Ha nincsenek ilyen korlátozások vagy kiterjesztések, akkor az ágens kategoriális és faktuális mozgástere egybe is eshet. A faktuális mozgástér - akár vannak korlátozások a kategoriális mozgástérhez képest, akár nincsenek, akár vannak kiterjesztések, akár nincsenek, avagy a kettő egybeesik - az ágens in vivo szemléletét igényli. Az ágens faktuális mozgásterén belül kompetens.

 

(S1.4.4.4) Az ágens kategoriális identitása voltaképpen sajátos integráció eredménye: az ágens kategoriális felkészültségeinek integrációja. Ezt az integrációt sajátos felkészültség biztosítja kapacitásán belül. Ez a felkészültség azt az ökonómiaelvet valósítja meg, amely értelmében a kooperáció keretében költséghatékonyabban lehet az integrációt mint célt elérni és fenntartani.

Az integrációt biztosító felkészültség valójában az ágens típusspecifikuma, és igen változatos outputok tartozhatnak hozzá. Végeredményben a túlélésre, illetőleg az életminőség fenntartására (esetleg javítására) vonatkozó késztetésekről (drive-okról) van szó.

Az ágensként mutatkozásban mutatkozó identitás faktuális komponenseinek, vagy másként: az integráltságnak a deskriptív tartalma (nekem ez; én ilyen vagyok, Te meg más). Az ágens faktuális mozgástere is része identitásának.

(S1.5) A probléma identifikálása és/vagy eliminálása is mindig csak individuális lehet: általában nem lehet problémát eliminálni; csak ezt-és-ezt a valamely ágens számára megjelenő problémát itt-és-most.

A színtér kategorizálja mindazt, ami az in vitro problémát in vivová teszi. Amit a színtér kategorizál, az része a világnak, de nem alkot valami olyan egységet, ami az adott individualitástól független volna. A problémaidentifikálás konstituálja saját színterét; a problémaeliminálás ugyancsak. A problémaidentifikálás színtere felöleli mindazt, ami a probléma identifikálásában részes. A problémaeliminálás színtere felöleli mindazt, ami a probléma eliminálásban részes.

Vagyis megváltozik a problémaidentifikálás színtere, ha változik a identifikálható probléma, ha változik az ágens, ha nem itt-és-most, hanem ott-és-akkor. Ugyanígy a problémamegoldás színtere is. És nem beszélhetünk ugyanarról a színtérről ha az egyik esetben identifikációról van szó, a másikban eliminálásról, még akkor sem, ha maga a probléma azonos marad is.

A szintér alapvetően mint egy eset a világban rekonstruálható. A szintérnek van, pontosabban lehet dinamikája, amelyet ez a diszkusszió mint esetek időben rendezett viszonyát javasolja rekonstruálni.

 

(S1.6) Minthogy ez a diszkusszió csak olyan problémákra tekint, ha egyáltalán vannak másfélék, amelyek valamely ágens számára azok; a probléma leírásának szükségképpen referálnia kell egy problémakezelő ágensre. Tartalmaznia kell - továbbá - két eset-leírást (az ágens jelen helyzetéről és a számára ugyanakkor kívánatosról) és utalást a különbségre, amely ismétcsak eset karakterű, illetőleg ennek kritikus mértékére.

Valamely eset leírása kontingens propozícióval történik, amelyet ez a diszkusszió -vel jelöl. A propozíció a kijelentő mondat (vagy mondatok) jelentésének egyik komponense. Az eset lehet esemény, folyamat, állapot, aktus egyaránt. Az eset egyaránt különbözik a tárgytól és a ténytől. A tárgyak gyakran esetek konstituensei: nevek vagy határozott leírások referenciái; a tények pedig gyakran keretei az eseteknek, mondható, hogy leggyakrabban apodiktikus propozíciók referenciái.

A probléma kategoriális szerkezetén a diszkusszió azt a generalizált leírást érti, amelynek komponenseit kategóriák adják. A "Melegem van" generikus (vagyis töredékes) problémaleírás esetében ennek kategoriális szerkezete:

,

ahol az ágens jelen helyzetét (az egyik esetet) a kategorizálja, a jelenben kívánatos helyzetét (a másik esetet) a , a különbéget a (a \ jel a különbségképzés műveleti jele) és a kritikus mértéket az .

A kategóriák tekinthetők változóknak és indexelve ezeket olyan paraméterekhez juthatunk, amelyek individuális leírást tesznek lehetővé:

vagyis a generalizált leírásból egy lehetséges individuális leíráshoz lehet eljutni, így például "Hö-nek itt-és-most melege van", ahol : Hö; : meleg van;az -ról a töredékesség okán csak annyit tudunk, hogy a különbség túl van a kritikus ponton; minden egyéb - akárcsak a leírás színteréből következő - individualizáló információt az itt-és-most tartalmaz.

A problémaidentifikáció kategoriális szerkezete abból a megfontolásból következően, hogy a problémaidentifikálás aktusának bemenete az ágens jelen helyzete és kimenete maga a probléma, a következő:

,

ahol az ágens E aktusának logikai formája, amely aktus bemenetét az x változó, kimenetét az y változó szimbolizálja, a T pedig az időoperátor szimbóluma.

A problémaeliminációé pedig:

 

(S.2) arról, ami szignifikatív

(S2.1.0) A szignifikatív a problémakezeléshez szükséges felkészültség egy lehetséges helye, amely a szignifikatív eredményeként adott körülmények között van jelen.

A szignifikatív voltaképpen két konstituensének (amelyek a szignifikatívon kívül nem értelmezhetőek): a szignifikánsnak és a szignifikátumnak az egysége valamely ágens által elfogadott (érvényesnek tekintett) sajátos felkészültség mentén: nevezzük ezt a szignifikatív konstitutív alapjának. A konstitutív alap az, amely megalapozza egy bizonyos szignifikáns és egy bizonyos szignifikátum egységet.

Lehet azonban, hogy ehhez a szignifikánshoz egy ízben ez a szignifikátum kapcsolódik, egy másikban pedig az. Van valami szabadsága a szignifikációban a szignifikánsnak és a szignifikátumnak egymás vonatkozásában.

A "szignifikáns" és a "szignifikátum" funkciót (szerepet) jelölő terminus (nem lehet ugyanis a világot egyszer s mindenkorra szignifikánsokra és nem-szignifikánsokra, illetőleg szignifikátumokra és nem-szignifikátumokra osztani). Az, ami az egyik esetben szignifikátum, egy másikban - könnyen - lehet szignifikáns és viszont.

 

(S2.1.1) A szignifikatív komplex eset, hiszen két konstituense, a szignifikáns és a szignifikátum maga is eset. Ezek a konstituens esetek lehetnek események, folyamatok, állapotok, aktusok egyaránt, a szignifikatív azonban csak állapot lehet: ha például esemény karakterű volna, akkor az esemény során bekövetkező minden változás újabb és újabb szignifikatívot eredményezne. Éppenséggel ez sem kizárt, de ez esetben az adott szignifikatív nem tudná betölteni azt a szerepét, hogy az ágens problémakezelésében a szükséges felkészültségként (vagy ennek részeként) működjön.

(S2.1.2) A szignifiktív komplexebb a nem-szignifikaívnél. Magának a "komplexitás" terminusnak a használatát ez a diszkusszió nem vizsgálja, de úgy tekinti, hogy két vizsgálati tárgy közül komplexebb az, amelynek leírásában a (hierarchikusan vagy nem hierarchikusan) együttműködő, de relatív önállósággal rendelkező egységek száma, illetőleg változatossága nagyobb. Vagyis a komplexitás nem egyszerűen a dolgokhoz tartozik, hanem a megismerés itt-és-mostjához.

(S2.1.3) A szignifikatív voltaképpen transzcendálás: abban az értelemben, hogy a szignifikátumként funkcionáló esetet voltaképpen a szignifikánsként funkcionáló jeleníti meg. Vagy másként: a szignifikáns eset jelenléte szükségszerűen vonja maga után (vagyis jeleníti meg, azaz reprezentálja - a terminus eredeti értelmében) a szignifikátumként kategorizálható esetet a szignifikatívhez szükséges konstitutív alap érvénye esetén.

Vannak azonban olyan esetek, amelyek nem ilyenek. Például a probléma szerkezetének elemzésében is feltűnt két eset, amelyek különbsége adta a problematikus eset kiindulópontját. Ott azonban a két eset viszonyára nem a transzcendálás, hanem az immanencia volt a jellemző (vö. S1.1.3).

Vannak még ezen kívül is olyan eset-komplexek, amelyek nem szignifikatívok, sőt épphogy alternatívái a szignifikatívnek: leírásuknak ugyanis nincs olyan szerkezete, mint a szignifikatívének: nem identifikálható a leírás részeként egy olyan eset, amely szignifikáns funkciójú volna és olyan sem, amely szignifikátum funkciójú. Miközben ezek leírása is tartalmaz olyan részleteket, amelyek megfeleltethetők a szignfikatív szignifikátumának: ezt az immanens sajátosságot intelligibiliának nevezzük, sőt: kötött intelligibiliának. Az, ami az asztalt asztallá teszi, nem tud a szék részévé válni (és fordítva) anélkül, hogy ne váljon ezzé (vagy majdnem ezzé). Vagy az, ami a kutyát kutyává teszi, nem tud a macska részévé válni (és így tovább). Éppen ezért azt mondjuk, hogy az asztalban (és így tovább) az intelligibilia kötötten van jelen. A szignifikációkban pedig nem-kötötten (esetleg szabadon vagy éppen lebegő módon) van jelen, mint szignifikátum. Vagy még pontosabban: az olyan dolgokban, mint például az asztal az intelligibilia kötött, az olyan dolgokban pedig, mint a szignifikáció az intelligibilia nem kötött.

Nem ennek a diszkussziónak a feladata kifejteni az intelligibilia előfordulásának e két kategoriálisan különböző helye közti hasonlóságot és különbséget, vagy azt, hogy mint válhat egy kötött intelligibilia egy másik helyre átvihetővé, vagyis nem-kötötté.

 

(2.2.1) A szignifikatív konstituensei a szignifikátum és a szignifikáns, valamint a szignifikatív konstitutív alapja és a szignifikatív funkciója.

 

(S2.2.1.1) A szignifikátum mint a világnak egy fragmentuma vagy nyers, vagy szimbolikus, vagy transzcendens, vagy pszichés, vagy szakrális.

A diszkusszió a szignifikátum természetére vonatkozó kérdést ismeretelméletinek tekinti és nincs illúziója a tekintetben, hogy lehet-e egyszer s mindenkorra érvényesen kategorizálni. És mindenek ellenére nyilvánvalóak kell tekinteni azt, hogy egyes korábbi tapasztalatok alapján ha például egy szignifikátum szakrálisnak van tekintve, akkor manapság megítélhető úgy a helyzet, hogy nem az, mert például többet lehet már tudni a fizikából a kémiából és a biológiából is; következésképpen, ami korábban fizikai, kémiai, biológiai módszerekkel magyarázhatónak tűnt fel, az ma már - esetleg - nem az.

 

(S2.2.1.1.1) A szignifikátum akkor nyers, ha releváns leírása kimerítően és adekvátan megadható a fizika, a kémia és a biológia más perspektívák terminusiara nem redukálható terminusaiban.

A nyers esetek, akár szignifikátumként, akár szignifikánsként funkcionálnak a szignifikatív keretében csak konstatálva vannak.

A nyers esetek együttvéve alkotják a világ nyers fakultását.

 

(S2.2.1.1.2) A szignifikátum akkor szimbolikus, ha a társadalomtudományok más perspektívák terminusaira (például a fizika, a kémia és a biológia terminusaira) nem redukálható terminusaiban írható le kimerítően és adekvátan, valamint ha a leírás logikai formájában van utalás a szignifikánsra és a szignifikátumra mint rendezett párra.

A szimbolikus szignifikátum, a nyerssel ellentétben, konstituálódik a szignifikáció keretében, vagyis a szimbolikus, mint új létező társul a már létező világhoz - sőt, mondhatjuk, hogy a világnak egy új fakultása jelenik meg így: a szimbolikus fakultás.

A szimbolikus esetek együttvéve alkotják a szimbolikus fakultást.

A szimbolikusként kategorizálható szignifikátumok nem léteznek a szimbolikus szignifikáción kívül. A szimbolikus szignifikátuma transzcendens (a terminus tág értelmében) a nyershez képest.

 

(S2.2.1.1.3) A szignifikátum akkor transzcendens (a terminus szűkebb értelmében), ha releváns leírása csak a teológia más perspektívák terminusaira nem redukálható terminusaiban lehetséges kimerítően és adekvátan.

A transzcendens esetek együttvéve alkotják a transzcendens fakultást.

 

(S2.2.1.1.4) A szignifikátum akkor pszichés, ha releváns leírása csak a pszichológia más perspektívák terminusaira (például kémiai vagy biológiai terminusokra) nem redukálható terminusaiban lehetséges kimerítően és adekvátan.

A pszichés esetek együttvéve alkotják a pszichés fakultást.

 

(S2.2.1.1.5) A szignifikátum akkor szakrális, ha releváns leírásának logikai formája éppen a szimbolikus leírásának logikai formája; másrészt pedig csak ha a leírás a teológia más perspektívák terminusaira nem redukálható terminusaiban lehetséges.

A szakrális esetek együttvéve alkotják a szakrális fakultást.

 

(S2.2.1.2) Akkor tekinthető valamely szignifikáns egy ágens számára elérhetőnek, ha az ágens számára adott inputok (például percepciós modalitások) valamelyike számára elérhető.

Létrejöhetnek olyan multimediális (vagy multimodális) szignifikánsok is, amelyek több percepciós modalitáson belül kialakult szignifikáns-konstrukciókat kapcsolnak össze sajátos komplexitásra adva ezzel lehetőséget. A szignifikáns-konstrukció létrejöttének alkalmanként jelentős technikai-műszaki, sőt akár szervezeti feltételei is vannak, pontosabban: lehetnek.

 

(S2.2.2) a szignifikatívnak több módja van: a szimptomatikus; a szimbolikus és a transzcendenciát (a szó szűkebb értelmében) bekapcsoló osztentatív, valamint a pszichés és a szakrális.

(S2.2.2.1) Valamely nyers eset szimptomatikusan szignifikálhat egy másik nyers esetet: a befagyott víztócsa a télies időjárást. Ilyenkor ez utóbbi az előzőben megmutatkozik (vagy az előző példázza az utóbbit). Ekkor is, ami szignifikál, az a szignifikáns, ami szignifikálva van, az a szignifikátum. Így szignifikatív például az erősítőként működő mikroszkóp, amely kiterjesztheti az ágens felkészültségeit (vagy éppen kapacitását); vagy például a röntgenkép, az ultrahangkép, az MR-kép (általában: a képalkotó diagnosztika eszközei), amelyek transzformátorként átalakíthatják a felkészültségek egy részét.

(S2.2.2.2) A szimbolikusan szignifikatív esetében, ha érvényes egy bizonyos feltételezett konstitutív alap, akkor egyrészt a szignifikáns (meg)konstruálása egyúttal (logikailag, vagyis szükségszerűen) a konstitúció(s aktus) megtörténtét is magával vonja; másrészt a szignifikáns identifikációja - ha együtt jár a szignifikatív feltételezett konstitutív alapjának elérhetőségével - egyúttal (logikailag, vagyis szükségszerűen) a konstitúció(s aktus) megtörténtét is magával vonja.

(S2.2.2.3) Az osztentatívan szignifikatívban, az osztenzióban

(a) vagy egy másik nyers eset mutatkozik meg, amikor például a cseppben a tengert is látjuk, vagy ahogy egy oszlopdiagramban tud mutatkozni Magyarország lakosságának alakulása az idő függvényében;

(b) vagy pedig a transzcendens mutatkozik meg valamely nyersben (akkor ha nem található olyan nyers eset, amely lehet az adott szignifikáns mellé rendelhető szignifikátum), vagyis válik elérhetővé a szokásos ágens-típusok számára, így válik például az animizmus híve számára a villámcsapás, mint szignifikáns isteni dorgálássá, szignifikátummá; ugyanígy válnak a katolikusok számára Assziszi Szent Ferenc stigmái, mint szignifikáns Krisztus sebeivé, szignifikátummá.

 

(S2.2.2.4) A pszichésen szignifikatív (így képviselik emlékeink a világot körülöttünk) voltaképpen a szimbolikusan és a szimptomatikusan szignifikatív konjunktív komplexeként koncipiálandó.

A pszichés perspektívában megjelenő eset egy pszichikummal rendelkező ágens számára két különböző módon válik elérhetővé: vagy (szimptomatikusan) megmutatkozik az elérhető inputokon (például perceptuális modalitásokon) keresztül, mint szignifikátum; vagy ha a pszichikummal rendelkező ágensnek megvan a szükséges felkészültsége, akkor (szimbolikusan) szignifikatív által válik elérhetővé, mint szignifikátum; ha nincs, akkor relatíve ugyan, de logikailag privátként nem válik elérhetővé.

Természetesen lehetséges az is, hogy bár egy adott eset elérhetővé válhatna az előző módok valamelyikén, de faktuálisan nem válik elérhetővé egyik módon sem: vagyis faktuálisan privát marad.

 

(S2.2.2.5) A szakrálisan szignifikatív (így mutatkozik meg az isteni a liturgiában) voltaképpen a pszichikusan és az osztentatívan vagy a szimbolikusan és az osztentatívan szignifikatív komplexeként koncipiálandó. E komplexben a konjunktív jelleggel és az osztentatív szignifikáció irányultságával kapcsolatban különböző kérdések volnának diszkutálandók, amelyek azonban túl mutatnak e diszkusszió keretein.

A pszichést és a szakrálisat a szimbolikus aktus csak konstatálja; a pszichés és a szakrális pedig egyes eseteiben feltételezi a szimbolikusat.

(S2.2.3) A szignifikatívnak mindig van (konstitutív) alapja. A szimptomatikusan szignifikatív konstitutív alapja többnyire természettörvény. A szimbolikusan szignifikatív konstitutív alapja többnyire valamilyen szokás (szabály). A mutatkozás, mint az osztentatívan szignifikatív konstitutív alapja, alkalmi.

A mutatkozásban a szignifikatív irányultsága éppen ellentétes a szimbolikusan szignifikatív irányultságához képest. Az osztentatívan szignifikatívban az ágens szerepe a identifikálóé, a szimbolikusan szignifikatívban az identifikáló (konstatáló) szerep mellett az ágens szerepe a létrehozást (konstitúciót) is magába foglalja. Ez az oka annak, hogy a szignifikatív viszony nem azonosítható maradéktalanul az intencionális viszonnyal.

 

(S2.2.4) A szignifikatív mint egység ugyanakkor mindig sajátos is abban az értelemben, hogy különböző funkciókat valósíthat meg. Magát ezt a sajátosságot (sajátos funkcionalitást) esetenként a szignifikatív értelmének vagy céljának is szokás nevezni; így például valamely szignifikatív emlékeztet, míg egy másik reprezentál vagy felhív vagy leír, vagy igazol vagy cáfol; de lehet egyetértő vagy jóváhagyó, lehet érvelő vagy bizonyító, lehet kérő vagy kérdő, lehet különféleképpen előíró és még sok más.

Magára a funkcióra utalhat a szignifikáns egy része; de lehetséges, hogy erre csak a szignifikatív színterének deskriptív sajátosságaiból lehet következtetni.

 

(S2.3) Ez a diszkusszió a szignifikációt aktusként koncipiálja, szignifikatív aktusként, amelynek eredménye a szignifikatív, amely állapot jellegű eset. A bemenő (input) eset a szignifikatív aktusban: a szignifikáns, a kimenő (output) eset: a szignifikátum.

A szignifikatív aktus azonban nem egyszerűen az ágens aktusa, hanem az ágens input aktusa, amely sikerének nem szükséges feltétele az ágens valamely ugyanakkor megtett output aktusa (noha ennek a felfogásnak nem kevés kutatástörténeti hagyománya van): ez az oka annak, hogy érdemes különbséget kell tenni a szignifikatív aktus, mint az ágens input aktusának eredménye és a szignifikatív között.

 

(S2.3.1) A szignifikatív aktus komplex aktus: gyakran van konstituens aktusa, a konstrukciós aktus. Gyakran a szignifikatív szignifikánsát a szignifikatív aktussal egyszerre konstruálja az ágens. A konstrukciós aktusban válik a szignifikáns olyanná, hogy a szignifikatív aktusban épp az a szignifikátum rendelődjék hozzá a szignifikatív konstituciós alapjára tekintettel, amelyet az ágens hozzárendelni szándékozott. Vagyis a konstrukciós aktusban struktúrát (formát) kap a (valamely percepciós modalitás számára elérhető, vagyis nyers) anyag. Éppen ezt tesszük az élőbeszéd közben a hangképzéssel, vagy megrajzolva szándékunk szerint azt, ami majd megvalósítja szándékunkat, vagy elrendezve a viszonyokat a kamera előtt elkészítjük a képet, amit utólag még számítógépes programok segítségével módosítunk: mindezt azért, hogy minél hívebben vezesse az ágenst a megjelenítendő szignifikátum közelébe.

Tehát, aszignifikáns (meg)konstruálása egyúttal (logikailag, vagyis szükségszerűen) a konstitúció(s aktus) megtörténtét is magával vonja. A konstrukciós aktus az ágens output aktusa.

 

(S2.3.2) A szignifikatív lehet alkalmi (mint a kavics az asztalomon, emlékeként egy tíz évvel ezelőtti koppenhágai sétának öcsémmel), lehet szokásos (mint az emlékeztetőül a zsebkendőre kötött) és lehet akár valamilyen szignifikációs rendszerbe illeszkedő is (mint Gárdonyi Géza saját maga által kialakított titkos írással írt napjója).

Az alkalmilag szignifikatívok individuális helyzetekből vagy eseti megegyezésekből merítik konstitutív alapjukat A szokásosan és a rendszerbe illeszkedően szignifikatívok alapjukat konstitutív szokásokban vagy éppen szabályokban találják meg. A rendszerbe illeszkedők esetén pedig a konstitutív szabályok egy bizonyos rendszere adja a szignifikatív alapját.

Valamely szignifikatív aktust nem csak konstitutív szabály alapozhat meg (avagy másként: valamely szignifikatív aktusnak nem csak szabály lehet a konstitutív alapja), de per analogiam egy másik szignifikatív is. Természetesen, a szignifikáns konstrukciója is szabályok mentén történik (a konstruálás voltaképpen szabályok alkalmazását jelenti). Ezek a szabályok, nyilvánvalóan, nem azonosak a konstitutív aktusban alkalmazott konstitutív szabályokkal. A szignifikáns konstruálását sem csak szabályok alapozhatják meg, de per analogiam egy másik szignifikáns is, így például a egy öntapadó színes papírcsík egy könyv valamely helyén emlékeztetőül olvasójának, könnyen válik kiindulópontjává más jelzéseknek, különböző színű papírcsíkokkal.

 

(S2.4) A "szignifikatív ágense", illetőleg a "szignifikáció ágense" vagy a "szignifikáló ágens" terminusok mint sajátos szerepek megnevezésére alkalmas terminusok használata akkor jogos, ha azt jelzi, hogy az ágens felkészült a szignifikatív használatára. Ha valamely ágens kategorizálható a "szignifikatív ágense" terminussal, akkor kategorizálható a "a problémakezelő ágens" terminussal is.

A szignifikatív konstitúciójára felkészült ágens nélkül sem egy adott, sem pedig semmiféle más szignifikatív sem áll fenn, miközben fennállása nem az adott és erre felkészült ágens individuális aktusának következménye. A szignifikatív nem áll fenn, ha nincs olyan ágens, aki igazodik hozzá; vagyis identifikálja és elfogadja az adott szignifikáció tényszerűségét és ennek következményeit. Vagyis a szignifikatív szükségképpen feltételezi (a szignifikatívre nyitott, azaz felkészült) ágenst.

 

(S2.4.1) A szignifikatív ágense terminus, mint sajátos szerep megnevezésére alkalmas címke használata akkor jogos, ha azt jelzi, hogy az ágens felkészült a szignifikatív használatára.

A szükséges felkészültségek között lehetnek funkcionális különbségek. Egyesek a problémakezelő ágens szerepével kapcsolatosak, mások a szignifikatívre vonatkoznak (leginkább a konstitutív alappal lehet ezekre utalni) és vannak (pontosabban lehetnek) olyanok is, amelyek magára a világra (pontosabban azokra a körülményekre, amelyek között a probléma megjelenik; és még pontosabban a problémakezelés színterére).

Sőt, ha meg is van a szükséges nyitottság az adott ágensben a világ egyik vagy másik fakultásával kapcsolatban, többnyire szabadságában áll az adott fakultásba belebonyolódnia (részben vagy egészben), ha addig nem volt; illetőleg kihátrálnia belőle, ha belebonyolódott volt; vagy éppen távol tartania magát tőle. Az ágenst (pontosabban: architektúráját) jellemzi, hogy mely fakultásokkal kapcsolatban van meg ez a szabadsága és melyekkel kapcsolatban nincs.

 

(S2.4.1.1) Akkor tekinthető valamely ágens számára valamely szignifikatív elérhetőnek, ha ennek szignifikánsa az ágens számára elérhető és ha elérhető az adott szignifikatív szempontjából releváns konstitutív alap. A szignifikatív ágensének szükséges felkészültsége nem-eredendő, hanem többlet-felkészültségként érhető el.

 

(S2.4.1.2) A szimptomatikusan szignifikatív szükségképpen igényli a szimptomatikusan szignifikatívra nyitott, azaz felkészült ágenst; a "szimptomatikusan szignifikatívra nyitott, azaz felkészült" az ágens architekúráját jellemzi. A szimbolikusan szignifikatív ugyancsak szükségképpen igényli a szimbolikusan szignifikatívra nyitott, azaz felkészült ágenst; a "szimbolikusan szignifikatívra nyitott, azaz felkészült" az ágens architekúráját jellemzi. Az osztentatíven szignifikatív is szükségképpen igényli az osztentatíven szignifikatívra nyitott, azaz felkészült ágenst; az "osztentatíven szignifikatívra nyitott, azaz felkészült" az ágens architekúráját jellemzi. A pszichésen szignifikatív a szimptomatikusan és a szimbolikusan szignifikatívra nyitott, azaz felkészült ágenst igényli. A szakrálisan szignifikatív pedig az osztentatíven és a szimbolikusan szignifikatívra vagy az osztentatíven és a szimbolikusan szignifikatívre nyitott, azaz felkészült ágenst igényli.

 

(S2.4.2) A szignifikatív ágensének szignifikációja részes lehet a problémakezelésben minthogy a szignifikátum szolgáltathatja a probléma kezeléséhez szükséges felkészültséget (vagy annak egy részét). A probléma kezelése, természetesen, nem csak szignifikatív eszközökkel valósítható meg; a szignifikátum, mint felkészültség többletként jelenik meg az ágenseredendő felkészültségeihez képest.

Az ágens problémakezelése sikeresebb lehet a szignifikatívval mint eszközzel minthogy eredendő problémakezelő felkészültségéhez képest többletként jelenik meg.

 

(S2.4.3) Az ágens javíthatja eredendő adottságait sajátos eszközök használatával, köztük erősítőkkel, illetőleg transzformátorokkal. Az erősítők olyan alkalmilag vagy nem alkalmilag használt szignifikatívok, amelyek az ágens felkészültségeit (vagy éppen kapacitását) kiterjesztik (így a nagyító vagy a mikroszkóp). A transzformátorok pedig átalakítják (így akkor, ha megfelelően megvilágítva a papírt ismét láthatóvá válik a korábban kiradírozott írás vagy így működik a röntgenkép).

De az ágens növelheti felkészültségét megismerés által is. A kötött intelligibilia elérhetővé tétele vagy elérhetővé válása az ágens számára ugyanúgy növeli a problémakezelésre is alkalmas felkészültséget, mint a nem kötött (szabad) intelligibilia (beleértve ebbe azt a felkészültség-növekedést is, amely a dolgoknak eszközként való használhatóságuk identifikálásában ölt testet), vagyis a szignifikátum elérhetővé tétele vagy elérhetővé válása az ágens számára.

 

(S2.4.4) A szignifikatív ágensének kategoriális szerkezete a problémakezelő ágens kategoriális szerkezetével egyezik meg:

Deskriptív értelemben a szignifikatív ágensének más és több felkészültségre van szüksége mint a problémakezelés ágensének. Kétségtelen például, hogy a szignifikatív ágensének architektúrája szükségképpen tartalmaz sajátvilágot.

 

(S2.5) Aszignifikatív mindig valahol (valamely színtéren) van, és konstitúciójában ezek a körülmények meghatározóak. Például a szignifikatív színtere meghatározhatja a szignifikatív funkcióját. A "valahol" utalhat részben térbeli és időbeli adatokra, részben pedig más szignifikatívokra is.

 

(S2.6) Összefoglalóan: a vagyis a szignifikatív, mint komplex eset két konstituens eset (a szignifikáns és a szignifikátum ) integrációjaként (a szignifikáció keretében) konstituálja az ágens valamilyen konstitutív alap szerint. Ennek következtében a szignifikánshoz képest a szignifikátum transzcendált (vö. S2.1.1-3-at).

 

(S2.6.1) A konstitutív alap (vö. S2.2.3) logikai rekonstrukciójában a következő formulából érdemes kiindulni: az, hogy egyúttal azt jelenti, hogy . A "jelent"-nek azonban legalább négy egymástól különböző - és a diszkusszió szempontjából fontosnak tűnő - jelentése különíthető el (amely természetesen nem zárja ki azt, hogy másfélék ne volnának). E négy jelentés az előző formula négy különböző elemzésével rögzíthető:

(a) az, hogy a nyelvben maga után vonja, hogy ,
például Az, hogy megcsókolták azt jelenti, hogy megérintették. Ez éppen egy logikai inklúzió (entailment);

(b)  az, hogy a nyelvben a (természet) törvény következtében maga után vonja, hogy ,
például Azok a foltok himlőt jelentenek/jelentettek. Noha tény, hogy Azok a foltok számomra nem jelentettek himlőt, az orvos számára azonban ezt jelentették volna. Ez éppen egy szimptomatikusan szignifikatív vagyis természettörvényen alapuló inklúzió (vö. S2.2.2.1);

(c)  az, hogy a nyelvben a szokás/szabály által konstituált módon maga után vonja, hogy ,
például Az iskolai csengő megszólalása szünetet jelent. Ez éppen egy szimbolikusan szignifikatív vagyis szokáson/szabályon alapuló inklúzió (vö. S2.2.2.2);

(d) az, hogy a nyelvben strukturális izomorfia alapján maga után vonja, hogy ,
például cseppben a tenger (vö. S2.2.2.3a), vagy a villámcsapás mint isteni dorgálás (vö. S2.2.2.3b), vagyis -ben mutatkozik . A strukturális izomorfia azt jelenti, hogy a és a leírásainak logikai formája megegyezik egymással. Ez éppen egy osztentatíven szignifikatív vagyis mutatkozáson alapuló inklúzió.

 

Valójában úgy látszik, hogy a három utóbbi használat kibővíti az első kiindulópontjában adott involúciót (amely entailment reláció és érdemben nem kezelhető szignifikációként), mert nemcsak a nyelv szerint vonhatja maga után a -t (így az első használat szerint), de más módon is, más forrásból is eredhet az involúció ténye: természettörvényekből (i), sajátos szokásokból/szabályokból (j) és alkalmi felismerésekből is (az osztentatív esetében, (k).

A konstitutív alap azonban másként is rekonstruálható, nem csak involúcióként: amennyiben -t olyan kontingens esetleírásnak tekintjük, amely éppen igaz, vagyis megannyi más lehetőség közül éppen ennek a referenciáját látjuk fennállónak, akkor mondható, hogy éppen az aktuális világ töredékes leírása, amelyből a , mint egy másik lehetséges világbeli eset leírása, elérhető: vagyis ez a második eset is része az aktuális világnak, mégha a valóság másik fakultásába is tartozik: ha fennáll, akkor is fennáll. Ez érthető úgy, hogy az elérhetőséget az aszimmetrikus elérési reláció garantálja. Hiszen, fordítva, fennállása nem garantálja fennállását. A reprezentálja a szignifikatívet, amely tehát felkészültségek helyeként funkcionálhat problémakezelő esetekben; magát a felkészültséget pedig a reprezentálja.

Végeredményben akár komplex esetként tekintünk a szignifikatívre, akár egy lehetséges világokra alapozó szemantikai keretből tekintünk rá, a logikai forma azonos: .

A szignifikatív fennállásának lehetősége a által adott; a szignifikatív fennállásának ténye viszont ágens szignifikatív aktustól ( ) függ. A szignifikatív aktus konstitutív, logikai formája:

ahol

 

(S2.6.2) A kategoriális szerkezetekre (logikai formákra) tekintve: mind a probléma a problémkezelés kontextusában, mind pedig a szignifikatív, két eset viszonyával van kapcsolatban. A probléma esetében a két eset viszonya összevethetőségükben ragadható meg (és különbségük alapozza meg a problémát); a szignifikatív esetébena két eset viszonya az aszimmetrikus elérhetőségben ragadható meg (amely megalapozza azt, hogy transzcendált vonatkozásában).

 

(S3) arról, ami kommunikatív

(S3.1.0) A kommunikatív a problémaidentifikáláshoz és/vagy a -elimináláshoz szükséges felkészültség egy lehetséges helye, amely nem más - e diszkusszió szemléletében -, mint valamely ágens számára elérhető szignifikatív. Az "elérhető"-nek a kommunikatívval kapcsolatos használata épp a negyedik ebben a diszkusszióban. Az "elérhető" eddig már megjelent a felkészültség, a szignifikáns és a szignifikátum mellett is. Mindegyik kontextusban jelen van az ágens is: s éppen ez adja e látszólagos különbségekben (minthogy egészen más dolog a felkészültséggel rendelkezés, illetőleg e rendelkezés lehetősége, mint a szignifikáns támpontjainak percepciója, illetőleg a percepció lehetősége, vagy mint a szignifikátum megértése, illetőleg megértésének lehetősége) azt a közöset, ami érthetővé teszi az "elérhető" használatának e diszkusszióban megmutatkozó módozatait: mindegyik használatban az ágens részesedéséről van szó a problémakezelés érdekében.

A kommunikatív - a problémakezelés perspektívájában - állapotként mutatkozik meg. Az ágens ebben az állapotban részes: ez maga a participáció.

 

(S3.1.1) A diszkusszióban érvényesülő perspektívából tehát a kommunikatív állapotnak látszik. Ellentétben azokkal a jól ismert felfogásokkal (mint például a tranzaktívval, amely az információ átadásban látja a kommunikatív lényegét vagy az interaktívval, amely viszont a kommunikatívot a résztvevő ágensek közös (vagyis együttműködő) és eredményes erőfeszítésében látja), amelyek aktusként (vagy akcióként, vagy tevékenységként, vagy éppen eseményként) tekintenek rá. Ezen felfogások perspektívája kétségkívül különbözik a participációs felfogásétól. Ezek ugyanis a participációs felfogás szempontjából tekintve rájuk a problémakezelésre való felkészültség változásának vagy éppen változtatásának perspektívájából tekintenek a kommunikatívra s ezért látják a kommunikatív lényegét valamiféle változásban. Maga a perspektíva, természetesen, nem utasítható el, mint inadekvát: éppen ellenkezőleg. Segítségével a kommunikatívról roppant fontos dolgok mondhatók el: azt követően (természetesen: logikai értelemben), hogy a kommunikatívot elhelyeztük abban a kontextusban, amelyben magyarázó értékkel mutatható be (s nem csak deklaratíven, például "az ember társas lény" hangoztatásával), hogy mi az a kommunikatívben (és mikor), ami a világ semmilyen más szegmentumára nem redukálható, illetőleg mi az a kommunikatívben, ami miatt világértésünk egyik megkerülhetetlen kiindulópontjának tűnik fel.

Ennek a kiindulópontnak okán érdemes a problémakezeléshez szükséges felkészültséget, mint állapot látnunk, amely természetesen változhat. A problémakezeléshez elérhető felkészültség változása vagy az eredendő felkészültség-készlet változását jelenti, vagy a nem-eredendőét, esetleg mindkettőt.

(S3.1.2) Ha az elérhető szignifikatívot azonosítjuk a kommunikatívvel, amelyben az a lehetőség is benne foglaltatik, hogy ehhez a kommunikatívhez egy ízben ez a szignifikátum kapcsolódik, egy másikban pedig az, akkor van valami szabadsága a szignifikátumnak és a kommunikatívnek egymás vonatkozásában (néha ezt az eltérést a konvencionális jelentés, illetőleg a kommunikatív jelentés megkülönböztetésével érzékeltetik). Vagyis a kommunikatív komplexebb a szignifikatívnél (vö. S2.1.2).

 

(S3.1.3) A kommunikatív transzcendálás abban az értelemben, hogy az elérhetővé tett szignifikatív immáron nem csak a konstituáló ágens számára, hanem más ágensek számára is elérhető. Vagyis a kommunikatív olyan színteret hoz létre, amelyben az elérhetővé tett szignifikatív jelen van. A szignifikatív e színtéren jelenlevő ágensek számára érhető el. Vagy másként: az adott szignifikatívban ezek az ágensek részesednek.

Vannak azonban olyan esetek, amelyek nem ilyenek. Ezek nem kommunikatívek, sőt éppen hogy alternatívái a kommunikatívnek. Ezekben az, amit a kommunikatív vonatkozásában szignifikátumnak tekintünk, kötötten van. Az, ami egy gazdálkodó szervezetet gazdálkodó szervezetté tesz, nem tud egy egyesület részévé válni (és fordítva): vagyis ami ezt a szervezetet éppen ezzé teszi, nem tud felbukkanni abban a szervezetben anélkül, hogy ne váljon ezzé (vagy majdnem ezzé). Éppen ezért azt mondjuk, hogy például a gazdálkodó szervezetben vagy az egyesületben (és így tovább) az őt ezzé vagy azzá tevő intelligibilia struktúrába kötött módon van jelen (vö. S2.1.3). Nem ennek a diszkussziónak a feladata kifejteni az intelligibilia előfordulásának e harmadik, kategoriálisan az előző kettőtől különböző helye közti hasonlóságokat és különbségeket. Az sem lehet ennek a diszkussziónak feladata, hogy vizsgálja: egy strukturálisan kötött intelligibilia miként válik átvitté és így valamiféle módon komunikatívvá például valamely szervezet vezetőjének viselkedésébe; vagy miként válhat nem kötötté például egy szervezeti és működési szabályzat típusú konstitúcióban.

 

(S3.2) A kommunikatív konstituensei a szignifikatív, az elérhetőség, az intézmény és a funkció.

 

(S3.2.1) Minden kommunikatív szükségszerű konstituense egy vagy több valamilyen módozatú szignifikatív, vagyis nem csak szimbolikus, de szimptomatikus vagy osztentatív vagy pszichés vagy szakrális egyaránt lehet.

 

(S3.2.2) Ami az elérhetőséget illeti: akkor tekinthető valamely ágens számára valamely szignifikatív elérhetőnek, mint korábban láttuk, ha ennek szignifikánsa az ágens számára elérhető, és ha elérhető az adott szignifikatív szempontjából releváns konstitutív alap. Minthogy a szignifikatív aktus komplex aktus: gyakran van konstituens aktusa, a konstrukciós aktus. Gyakran a szignifikatív szignifikánsát a szignifikatív aktussal egy időben konstruálja az ágens. Akkor tekinthető valamely szignifikáns egy ágens számára elérhetőnek, ha az ágens számára adott inputok (például percepciós modalitások) valamelyike számára elérhető.

 

(S3.2.3) A szignifikatívhoz szükséges konstitutív alap a kommunikatív esetében egészen másként jelenik meg mint a szignifikatívnál. Intézmények azonosíthatók konstitutív alapként, mint kommunikatív környezetben elérhető többlet-felkészültségek. A közösségekben elérhető többlet-felkészültségben (egyáltalán nem elszakítva az adott ágens-típusra jellemző eredendő felkészültségtől) egymást részben vagy teljesen átfedő tematikus mezők különböztethetők meg. Más szavakkal: részben vagy teljesen azonos horizontok (azaz az egyes problémakezelő ágensek számára részben vagy teljesen azonos perspektívák együttese, illetőleg a problémakezelés szempontjából részben vagy teljesen azonos releváns felkészültségek) tárhatók fel, így a nyelv(ek), a kultúrá(k), a jog(ok), az ideológiá(k), a vallás(ok), a tudomány(ok), a gazdaság(ok) és még néhány más.

Ezek a tudások (felkészültségek) voltaképpen a közösségek konstitúciójában a kódokkal analóg módon (vagy másként fogalmazva: kódként) működnek (bár a "kód" terminus szokásosabb). Másként fogalmazva: az adott közösség számára elegendően nyilvános kódok - szociológiai értelemben - az adott közösség intézményeinek számítanak. A "kód" terminus voltaképpen valamely szokásos kommunikációs megoldásra vonatkozó hogyan típusú tudások összességét kategorizálja. Ezek a hogyan típusú tudások a konstrukcióra, a participációra, a konstitúcióra, illetőleg a legitimációra és a prezentációra vonatkozó szabályok összességei, amelyek egyes megoldás-típusok esetében csak egymással összefüggő szabályrendszerként írhatók le. Maguk a hogyan típusú tudáselemek részben konstitutív, részben pedig regulatív szabályokként koncipiálhatók.

 

(S3.2.4) Az ágens a kommunikatívnak mindig célt vagy értelmet tulajdonít. A kommunikatív lehet egyeztető, előhívó, hibaellenőrző, vagyis szabályozó funkciójú. Ez lehet társadalmi méretű (például a konfliktuskezelésben vagy a racionalitás érvényesítésében); de lehet individuum-léptékű is (például a kognitív disszonancia feloldására vagy az érzelmek egyensúlyban tartására vagy a racionalizálásra való törekvésben). Végeredményben a kommunikatív értelmét az (individuális) ágensek közösséggé való integrálásban lehet látni.

 

(S3.3) A kommunikatív állapot azonban változhat is, amely változást aktusok idézik elő: a prezentálás és a legitimálás.

 

(S3.3.0.1) Ahhoz, hogy a szignifikatív egy (individuális) ágens vagy éppen egy (bizonyos) közösség számára elérhető legyen, először is a szignifikáns sajátosságaiból következő módon a szignifikánsnak elérhetőnek, azaz prezentáltnak kell lennie. A prezentálás a szignifikánsra vonatkozóan végrehajtott aktus (vagy aktivitás), amelyet egy ágens, a prezentáló hajt végre, mint output aktust. A prezentálás azt célozza, hogy a szignifikatív elérhetővé váljon a participáció számára. A participáció ágense a participátor. A prezentálás nagyon változatos aktusokban valósul meg, mint például egy kézirat kiadásában, pontosabban a kinyomtatott könyv könyvkereskedelmi forgalomba kerülésében vagy a file-megosztásban és másokban.

A participátor és a prezentáló az ágens lehetséges szerepeinek megnevezései. A "participátor" és a "prezentáló" funkcionális terminusok; a világ nem osztható ketté participátorokra és nem-participátorokra, illetőleg prezentálókra és nem-prezentálókra.

A prezentálás egyes eseteiben a lehetséges participátorok köre semmi módon nincs korlátozva, más esetekben a lehetséges participátoroknak csak egy meghatározott köre; vagy éppen csak egy-egy lehetséges participátor számára teszi elérhetővé a szignifikánst. Nyilvánvalóan a participáció szempontjából voltaképpen kontinuumról van szó azonos felkészültségű ágens-típus esetében is. Ennek a kontinuumnak az egyik szélső értékét korlátozatlan nyilvánosságnak lehet tekinteni, a másikat pedig privátnak. A korlátozott nyilvánosság azt jelenti, hogy vannak faktuálisan privát szignifikánsok az adott ágens perspektívájából. Logikailag privát egy szignifikatív akkor, ha az ágens számára nem érhető el ennek szignifikátuma, mert nem létezik olyan felkészültség, amire ehhez az elérhetőséghez szükség volna.

 

(S3.3.0.2) A legitimálás olyan konstitúciók esetén, amelyben a létrejövő szignifikatív koherenciája a korábban már létezett szignifikatívokkal nyilvánvaló a participáció számára, jóformán észrevétlen maradhat: evidens vagy éppen triviális. Azokban az esetekben, amelyekben ez a koherencia nem nyilvánvaló további szignifikatívok válnak szükségessé; mondhatnánk: valamilyen sajátos racionalitás megteremtése azokban az esetekben, amelyekben (látszólagos vagy valóságos) inkoherencia áll fenn, de javítható (például valamilyen hibáról van szó) a legitimálásért, vagyis azért, hogy az inkoherencia eltűnjön (legalább látszólag) ugyancsak konstituálások szükségesek, amelyek aztán a legitimálás szempontjából vagy eredményesek (sikeresek) vagy nem; lehetnek azonban olyan inkoherens szignifikatívok is, amelyek nem valamilyen hiba miatt azok, hanem innovatív természetük okán: ezekben az esetekben a legitimáló aktusoknak végeredményben az inkorpolálást kell elérniük; végül lehetnek olyan inkoherens szignifikatívok is, amelyek semmi módon nem tehetők koherenssé sem konstitúciójuk alkalmával, sem később. A legitimálás végeredményben a szignifikatívnak más szignifikatívok szövedékébe illeszkedettségét mutatja meg valamely vélelmezett teljesség keretében és ha szükséges konstituálásba torkollik.

A koherencia vagy szintaktikai, vagy szemantikai, vagy pragmatikai természetű. A szintaktikai és a szemantikai koherencia a szignifikatívok közötti viszonyokat karakterizálja. Pragmatikai koherencia viszont olyan esetekben is fennállhat, amelyekben sem a szintaktikai, sem a szemantikai nincs meg.

A legitimációs igény meghatározza (de legalábbis befolyásolja) a sikerre törő prezentálás és szignifikálás dinamikáját (illetőleg ezen belül a konstitúciót és a konstrukciót). E meghatározottság (amelyet esetenként kommunikatív stratégiaként tekintenek) koncipiálása jelenleg még igen változatos: egyrészt különféle forgatókönyvekről, játszmákról, történet-grammatikákról, következmény-struktúrákról vagy éppen maximákról szokás beszélni, sőt kommunikatív szándékok hierarchiájáról (mint például: azt hiheti, hogy azt akarjuk, hogy azt higgye, hogy mi valamit hiszünk); másrészt pedig kooperatív, illetőleg kompetitív megoldásokról.

 

(S3.3.1) Ha az elérhető szimbolikusan szignifikatívot a szimbolikusan kommunikatívval azonosítjuk, akkor az elérhető szimptomatikusan szignifikatív vagy osztentatívan szignifikatív vagy pszichésen szignifikatív vagy szakrálisan szignifikatív ennek különböző alternatíváját adja. Ebben az értelemben lehet beszélni a nem-szimbolikusan kommunikatívról, vagyis a szimptomatikusan kommunikatívről (így válik kommunikatívvá a kirakatba elhelyezett áru a járókelők részére, mint minta; vagy az állatvilágban jól ismert mimikri jelensége), vagy az osztentatíven kommunikatívről (így válnak kommunikatívvé a katolikusok részére Assziszi Szent Ferenc stigmái), vagy a pszichésen kommunikatívről (így kommunikatív az utánzásos tanulással terjedő viselkedésminta; vagy az úgynevezett Pygmalion hatás a tanár-diák viszonyban), vagy a szakrálisan kommunikatívről (így kommunikatív például a katolikusok részére az Eucharisztiában való részesedés; és nem így az a protestánsok részére: Luther és még inkább Kálvin felfogása szerint ugyanis nem transzszubsztanciációról van szó, hanem konszubsztanciációról, vagyis szakrálisan kommunikatív helyett szimbolikusan kommunikatívról).

 

(S3.3.2) A kommunikatív lehet alkalmi (mint egy cserép muskátli az ablakban annak közléseként, hogy minden a megbeszéltek szerint van), lehet szokásos (mint a hűtő oldalára mágnesezett feljegyzés a bevásárlandókról) és lehet valamilyen szignifikációs rendszerbe illeszkedő (mint az "Esik az eső" mondattal történő figyelmeztetés; vagy mint egy egyházi szertartás).

Az alkalmilag kommunikatívok individuális helyzetekből vagy eseti megegyezésekből merítik konstitutív alapjukat A szokásos és a rendszerbe illeszkedő kommunikatívok alapjukat konstitutív szabályokban találják meg. A rendszerbe illeszkedők esetén pedig a konstitutív szabályok egy bizonyos rendszere (vagy - esetleg - szabályrendszerek konglomerátuma, amelyben nincs szigorú hierarchia), adja a szignifikatív alapját (mint egy természetes emberi nyelv, például a magyar nyelv; vagy mint egy cégbíróság által jóváhagyott egyesületi alapszabály esetében). A kommunikatív konstituálását nem csak szabályok alapozhatják meg, de per analogiam egy másik kommunikatív is, így például a fekete szalag a taxik antennáján egy-egy taxisofőrt ért halálos inzultust követően. Az egyik taxis elkezdi és rövidesen majdnem mindegyik kocsin feltűnik.

 

(3.4) A kommuniktív ágense terminus mint sajátos szerep megnevezésére alkalmas címke használata akkor jogos, ha azt jelzi, hogy az ágens felkészült a kommunikatív használatára.

 

(S3.4.0.1) Magányos az ágens akkor, ha az adott színtéren nincs olyan másik ágens, aki (akár a problémakezelés, akár a szignifikatív vagy éppen a kommunikatív ágenseként) felkészültségét növelő pozícióban volna. Vagy másként: két ágens akkor lehet magányos, ha nincs közöttük olyan kapcsolat, amely felkészültségnövelő (vagy -csökkentő) volna egymás vonatkozásában.

A magányosként mutatkozó ágens sem feltétlenül abszolút magányos. Nagyon sok más színtéren lehet koalíció tagja vagy éppen valamely kollektíva részese (és ha feltételezzük, hogy ez tulajdonképpen egy igen erős absztrakcióként gondolható csak el, mondhatnánk, csak in vitro fordul elő, és in vivo sohasem, de legalábbis csak igen-igen ritkán, akkor a magányos helyett mondható volna elszigetelt is).

 

(S3.4.0.2) A problémakezelés szempontjából a felkészültségek azonossága alapján létrejövő közösségek ugyanúgy ágensként viselkednek, mint a magányos ágensek. Ezek az ágensek a magányos ágensektől éppen abban különböznek, hogy kollektívek és magányos ágensek sajátos integrációjából jönnek létre, amely magányos aktorok egy csoportjával és egy sajátos kollektív ágensvilággal (a kollektív ágens sajátvilágával) karakterizálható. Ez a kollektív ágensvilág voltaképpen az adott közösség sajátos belső nyilvánossága. Ezen nyilvánosság egy adott állapota pedig mint az adott kollektív ágens egy lehetséges belső állapota tekinthető. Ez a nyilvánosság (belső állapot) felkészültségeket tartalmaz, amelyek részben tudások; amelyekből egy adott témában mindig csak egyetlen lehet jelen; vélemények, amelyekből viszont ugyanazon témára vonatkozóan is lehet több: vagyis ugyanazon témában lehet több különböző véleményáramlat - sőt ezen különböző véleményáramlatoknak lehet különböző és változóan különböző a súlyuk egy adott nyilvánosságban, lehetnek köztük látensek is, amelyek jelen vannak a nyilvánosságban, de legfeljebb csak célzások formájában vesznek részt a nyilvánosság folyamataiban. Ebben a nyilvánosságban, mint a problémkezelés sajátos (kommunikatív) színterén, zajlanak az adott közösség (kommunikatív) problémkezelő tevékenységei.

A "kollektív ágens", a "(belső) nyilvánosság" és a "problémakezelés sajátos (kommunikatív) színtere" terminusok gyakran ugyanazt a jelenséget írják le noha, természetesen, maguk a terminusok nem szinonímek. Ebből következően ezekkel a terminusokkal igen különböző helyzetek is leírhatók, akár például egy bizonyos család (mint kollektív ágens) problémakezelő részvétele a szomszédosságban (mint a problémakezelés színterén), amely jelenti azt, hogy a szomszédosságban található (belső) nyilvánosság a családnak külső nyilvánossága, amelyben saját belső nyilvánossága csak szűrten jelenik meg; vagy például egy bizonyos véleményáramlatnak, mint ezen véleményt hordozó individuális ágensekből integrálódott kollektív ágensnek a hatását jogalkotásban, amely sajátos problémakezeléseket kanalizál.

Nagyon gyakran a kommunikatív jelenségszférán belül a tagolás voltaképpen ezen nyilvánosságok mentén vagy másként ezen kollektív ágensek mentén történik s szokás beszélni szervezeti kommunikációról vagy tömegkommunikációról vagy média nyilvánosságról és így tovább. Sőt, társadalmi nyilvánosságról is, amely így, nyilvánvalóan tagolatlanként mutat valamit, ami valójában igencsak tagolt. A kommunikatív jelenségszférán belül "társadalmi kommunikáció"-ról beszélni ugyanakkor helyénvaló, hiszen mindazoknak a (kommunikatív) színtereknek összefoglaló megnevezéseként szolgálhat, amelyekben több individuális ágens vagy éppen kollektív ágens van jelen.

A felkészültség szempontjából mind az attitűdök, mind pedig az attitűdök hatókörében megjelenő tartalmak lehetnek közösségképzők. Vagyis például nem csak tudás-közösségekről, de élmény-közösségekről (mint például egy baráti társaság esetén) vagy éppen érdek-közösségekről (mint például egy szakszervezet esetén) is lehet beszélni, vagyis egyaránt lehet beszélni az azonos attitűdöket táplálók közösségeiről és az azonos attitűd-tartalmak tekintetében felkészültek közösségeiről (mint például a fizikusokról vagy a katolikusokról). Egyébként az (S3.1.3)-ben, más szempontból, éppen ez a felkészültség volt strukturálisan kötött intelligibiliának nevezve.

Vannak olyan (kommunikatív) közösségek, amelyek az ágens-típusok eredendő felkészültségére alapozva eredendő közösségek. Egyes ágens-típusok esetén létrejönnek nem-eredendő közösségek, azaz szimbolikus és/vagy szimptomatikus és/vagy osztentatív és/vagy pszichés és/vagy szakrális közösségek, vagyis olyan közösségek, amelyek többlet-felkészültségei a szimbolikusan és/vagy a szimptomatikusan és/vagy az osztentatívan és/vagy a pszichésen és/vagy a szakrálisan szignifikatívon keresztül elérhetővé vált szignifikátumok, mint nem-eredendő (vagyis többlet-) felkészültségek közösségén alapulnak.

Az eredendő közösségekben elérhető felkészültségek tulajdonképpen az eredendő közösség tagjai számára eredendően adott felkészültségek aggregátumai. A nem-eredendő közösségekben elérhető többlet-felkészültség - elsősorban - az, ami szimbolikusan és/vagy szimptomatikusan és/vagy osztentatíve és/vagy pszichikusan és/vagy szakrálisan adott, illetőleg - másodsorban - olyan azonosságok, hasonlóságok, különbségek identifikációjából erednek, amelyek nem voltak a felkészültség explicit tartalmai. Vagyis maga a közösség számára elérhető többlet-felkészültség sem kizárólag tudás karakterű a terminus szűk értelmében, de közvélekedésekről, közhiedelmekről és közösségi feltételezésekről egyaránt szó van; vagyis mindarról, amit nevezhetnénk egységesen az adott közösség kollektív propozicionális attitűdjeinek és ezen attitűdök kollektív (közös, vagyis az adott közösség minden tagja számára egyaránt elérhető) tartalmának.

A nem-eredendő közösségek konstitúciója, vagyis létrejötte mellett regulációjuk is a közösségi többlet-felkészültségek mentén történik. Ezen preferenciák érvényesítése vagy szabályokkal (illetőleg - jogi értelemben - törvényekkel), vagy individuálisan reguláló aktusokkal történhet (utasításokkal, azaz tiltásokkal vagy tűrésekkel vagy támogatásokkal).

A közösség számára elérhető többlet-felkészültségnek talán legfontosabb szegmentuma az, amit normalitásnak lehet nevezni: ide tartoznak mindazok a felkészültségek, amelyek alapján megállapítható, hogy egy adott helyzetben mi tekinthető normálisnak: természetesnek vagy éppen evidensnek.

Természetesen a közösség számára elérhető többlet-felkészültség sem állandó: változik, dinamikája van. Egyrészt lehetnek benne - mint korábban szó volt róla - ugyanazon témára vonatkozóan különböző véleményáramlatok, amelyek súlya időről-időre változhat; másrészt témái bővülhetnek és szűkülhetnek is (lehetnek például olyan felkészültségek egy adott időpontban, amelyek ezt megelőzően benne voltak az elérhető többlet-felkészültségben, de az adott időpontban már nincsenek). Tematizációnak lehet nevezni azt a folyamatot, amelyben egy téma a kommunikatív részévé válik, miközben korábban nem volt az; illetőleg amelynek során megváltozik az a mód, ahogyan korábban kommunikatív volt; illetőleg amelyben kommunikálhatóvá (elérhetővé) válik az, ami korábban kommunikálhatatlannak (elérhetetlennek) látszott. Vagyis a tematizáció mindannak (az eseménynek, folyamatnak, aktusnak, akciónak) az összessége, ami részt vesz valami (téma) megjelenésében, megjelenítésében a kommunikatív valamely színterén (valamely nyilvánosságában).

A többlet-felkészültség az ágens szocializációja során válik számára elérhetővé. A szocializáció (és benne a különböző szignifikatívokat kihasználó tanulási módok, így például a szimbolikus tanulás) a tanulás sajátosan komplex (szociális) formája, vagyis a többlet-felkészültség átörökítése (elérhetővé tétele). A szocializációnak a nem-eredendő közösségekben különféle módjai (mint például az alkalmi dialógustól a hosszabb időszakaszban permanens, stabil szerepviszonyokat mutató, vagyis nem alkalmi családi dialógusig), illetőleg (szervezett és nem szervezett) szinterei vannak, pontosabban lehetnek: a baráti társaságtól, az '(irodalmi) szalon'-tól, a szomszédosságon vagy az iskolán keresztül a piacig (beleértve az áru- és az értéktőzsdét is).

Egy bizonyos nem-eredendő közösség számára elérhető többlet-felkészültség elérhetősége a közösség által saját tagjai vagy ezek csoportjai számára korlátozható. Vagyis azon túl, hogy nincs korlátozás; lehet, hogy a közösség egy csoportja vagy egy tagja számára adott esetben csak kevesebb érhető el a lehetséges többlet-felkészültségből például az adott tagnak vagy csoportnak a közösségben elfoglalt helyével összefüggésben. Lehetséges az is, hogy egy bizonyos felkészültség eleve olyan, ami csak a közösség egy része számára elérhető.

Ezek a korlátozások lehetségesek a többlet-felkészültség tartalma szerint is. Ezen korlátozások alakítják ki azt a nyilvánosságot, illetőleg ennek a nyilvánosságnak azt a szerkezetét, ami adott esetben jellemzi az adott nem-eredendő közösséget.

Azon tény értelmében, hogy lehet a nyilvánosság szerkezetéről beszélni, nyilvánvaló, hogy az adott nem-eredendő közösség egy csoportja számára nem-elérhető felkészültségek voltaképpen számukra 'láthatatlanok' és így 'optikai csalódások' forrásai lehetnek.

Egy adott nem-eredendő közösség többlet-felkészültségébe involválódott ágens, mint az adott többlet-felkészültséget fenntartó és (közös) problémakezelésre használó (kommunikatív) közösség tagja egy adott problémahelyzetben használhat ebből a felkészültségből többet vagy kevesebbet.

Ha a (kommunikatív) közösség korlátozza valamely tagjának vagy csoportjának felkészültségét, akkor korlátozott lesz problémaidentifikációja, de legalábbis problémaeliminálása, ennek minden következményével együtt, illetőleg előfordulhat, hogy a nyilvánosság korlátozottsága folytán csak kevesebbet képes használni, mint használhatna a teljes nyilvánosság mellett. Következésképpen az adott problémahelyzet egy adott problmaelimináló ágens számára lehet szimbolikusan sűrűbb vagy kevésbé sűrű, illetőleg tekinthető sűrűbbnek vagy kevésbé sűrűnek.

Valamely kollektív ágens tagjaként mutatkozó ágens (pl. egy gazdasági társaság ügyvezetője vagy beosztott munkatársa, tulajdonosa; vagy valamely családban az apa, az anya, a gyerek, az anyós, az após és így tovább) mozgástere korlátozott. Egy adott probléma kezelésében felkészültsége alapján akár kompetensként is mutatkozhatna, valamely kollektív ágens tagjaként ez mégsem lehetséges.

Valamely színtéren valamely kollektív ágens tagjaként mutatkozó ágens egy másik színtéren lehet magányosként vagy koalíció tagjaként mutatkozó. A kollektív ágensek felkészültek lehetnek arra, hogy tagjaikként mutatkozó ágensek más színtereken mutatkozását befolyásolják, vagy éppenséggel meghatározzák.

A kollektív ágens tagjaként mutatkozó ágens lemond más színtereken lehetséges mozgásterének egy részéről annak fejében, hogy a kollektív ágens tagjaként problémakezelő felkészültsége megsokszorozódik ahhoz képest, mintha magányos ágensként mutatkozna.

A kollektív ágens kategoriális identitása voltaképpen sajátos integráció eredménye. Ezt az integrációt sajátos felkészültség biztosítja kapacitásán belül. Ez a felkészültség azt az ökonómiaelvet valósítja meg, amely értelmében a kooperáció keretében költséghatékonyabban lehet az integrációt, mint célt elérni és fenntartani.

Az integrációt biztosító felkészültség valójában az ágens típusspecifikuma, és igen változatos outputok tartozhatnak hozzá. Végeredményben a túlélésre, illetőleg az életminőség fenntartására (esetleg javítására) vonatkozó késztetésekről (drive-okról) van szó.

 

(S3.4.0.3) A koalíció is sajátos ágenstípust alkot. A koalíció tagjaként mutatkozó ágensek integrációja nyilvánvalóan kisebb, mint a kollektív ágens esetében.

Koalíció tagjaként mutatkozónak tekinthető az az ágens, akinek más ágenssel (illetőleg ágensekkel) egymás számára kölcsönösen elérhető kapacitása van, vagyis esélye arra, hogy saját kapacitása a koalíción belül számára nem elérhető kapacitásokkal kiegészülhessen, és így - végeredményben - kapacitása a problémakezelésben, a szignifikációban vagy éppen a kommunikációban növekedjék.

A kölcsönösség a koalíció alapja. Ennek azonban vannak feltételei:

(megfelelő) felkészültség: a kölcsönösség, pontosabban a kölcsönös felkészültség (tudás) mint konklúzió talán azt az analogikus következtetést is megengedi, hogy ha az egyik így, akkor talán a másik is;

(megfelelő) mozgástér;

(megfelelő) koalíciós szándék;

a koalíció tagjaként mutatkozó ágens (megfelelő) identitása.

 

A koalícióban álló ágensek kölcsönösen elérhető felkészültségei alkotják a koalíció sajátvilágát. A koalíció sajátvilágát nevezhetjük belső nyilvánosságnak. Ez a sajátvilág (nyilvánosság) kétségkívül többletként jelenik meg az egyes ágensek felkészültségében.

Lehetséges az is, hogy egy adott témára (tárgyra) vonatkozó felkészültség a koalíció egyik része (csoportja) számára elérhető, míg egy másik témára (tárgyra) vonatkozó felkészültség egy másik csoport számára elérhető; miközben a két csoport lehet részben vagy egészben egymást átfedő, és az is lehetséges, hogy nincs a koalíciónak olyan tagja, amely mind a két csoportnak tagja volna. Amikor a (belső) nyilvánosság szerkezetéről van szó, akkor éppen arról van szó, hogy bizonyos felkészültségek hogyan vannak jelen a koalíció tagjai vagy csoportjai, azaz éppen magának a koalíciónak a számára.

A koalíció állapotában levő ágensek kölcsönös egymást elérésükben egyaránt lehetnek intenzívebbek (vagy kiterjedtebbek), vagy kevésbé azok.

Ahhoz, hogy valamely ágens koalíció tagjaként legyen képes mutatkozni, többféle feltételnek kell tudnia eleget tenni. Ha például nem tud kiszabadulni elszigeteltségéből, vagyis nincs mozgástere a mutatkozásra, amely sajátosság nem felkészültségének, de annak a színtérnek tulajdonítható, amelyben megmutatkozna, koalíció tagjaként se tud mutatkozni. És így tovább.

Az ágensek nem csak abban különböznek egymástól, hogy miféle problémakezelő felkészültségeik vannak, de abban is, hogy mi a mozgásterük egy-egy színtéren, amely mozgástér, természetesen, lehet különböző is akár szintérről-szintérre.

Ha valamely ágens koalíció tagja, akkor a mozgástere függ a koalíciótól. Ezt a faktuális mozgásteret nevezzük az ágens státuszának. Egy adott színtérre vonatkozóan az ágens státuszáról beszélni voltaképpen nem jelent mást, mint egy sajátos mozgástérről beszélni (vagy másként: azon szerepek összességéről, amelyeket az adott színtéren vagy éppen színtereken az ágens megvalósíthat, azaz az adott színtéren legitimáltnak számítanak).

A koalíció tagjaként mutatkozó ágens mozgásterét nagymértékben meghatározzák

a koalíciós előzmények (vagy másként: az adott koalíció történelmi hagyományai);

az adott koalíció pillanatnyi állapota: korlátait a konfliktusok fölerősödése például jelentősen módosíthatja vagy éppen bővítheti (fölvetve olyan kérdést, hogy például az illető ágens mekkora konfliktusok vállalására kész egy-egy kérdésben); más esetekben éppen fordított a helyzet, a koalíció véleménydinamikája valamely területen ideiglenesen oly mértékben változhat, hogy az végül olyan területeken is szervezeti pozíciók feladására késztethet, amelyekről az adott ágens úgy vélte, hogy azokban kiépített állásokkal rendelkezik; adódhatnak ugyanakkor olyan összeütközések is, amelyeket mindenáron vállalnia kell az ágensnek;

azok a szerepkészletek, amelyeket a mutatkozás színterén más ágensek (az előzményekből, vagyis a történelmi mintákból következően) az adott ágensbe látnak bele; vagyis befolyásolja a mozgásteret azon szerepek összessége is, amelyeket az adott színtéren az ágens megvalósíthat, mert az adott színtéren legitimáltnak számítanak; ez nyilvánvalóan nem esik egybe szükségszerűen azoknak a szerepeknek a konglomerátumával, amelyek megvalósítására az ágens egyébként felkészült;

önálló kérdésként jelennek meg az ágensek lehetséges várakozásai [pull] más ágensek törekvéseire vonatkozóan, amelyek lehetnek színtérről-szintérre változók, és legfőképpen lehetnek egészen más szerkezetűek, mint maguknak az ágenseknek saját lehetséges törekvései [push]; konceptuálisan e kétféle mozgástér nem különbözik egymástól, de deskriptív értelemben külön-külön vizsgálandók; a társadalmi mozgásterének vizsgálatakor hasznos figyelembe venni azt a megkülönböztetést, amely a nyomásos [push] típusú tevékenységet elválasztja a szívásos [pull] típusú tevékenységtől; egyszerűbben talán így fogalmazhatnánk meg: milyen területeken várja el egy ágens egy másik segítségét, szolgálatát, mely területeken kínálja fel valamely másiknak tevékenységét; mennyire esnek egybe e területek egymással, s hol térnek el?

a koalíció elitjének elvárásai önmagával szemben.

 

Kompetensnek nevezhető egy ágens, ha elérhetők számára az adott probléma kezeléséhez szükséges felkészültségek, és rendelkezik is az adott probléma kezeléséhez szükséges legitimált mozgástérrel.

A mozgásterek lehetséges határait különféle intézmények is meghatározzák. Ezek az intézmények egyúttal kommunikatív értelemben forrásai is az egyes színtereken lehetséges többletjelentéseknek.

A koalíció tagjaként mutatkozó ágensnek van dinamikája:

változhat a kiterjedtség: növekedhet vagy csökkenhet mind deskriptív értelemben, mind strukturálisan;

deskriptív értelemben változhat úgy is, hogy a koalícióban álló ágensek kooperatív vagy kompetitív dinamikát mutatnak (például a problémakezelés sikeressége érdekében történő kooperációra vagy kompetícióra való közös felkészültség változásával).

 

A kooperációra (vagy éppen a kompetícióra) való felkészültség így magába foglalhatja azokat a felkészültségeket is, amelyek lehetővé teszik, hogy egyes koalíciók működésében a résztvevő ágensek szerepei különbözzenek egymástól.

 

(S3.4.1) Az ágensnek a kommunikatívhoz szükséges felkészültsége vagy eredendő vagy pedig többletfelkészültségként érhető el. Mindezek az ágens típusának (architektúrájának) karakterisztikus jegyei.

A kommunikatív ágensének felkészültségében mindenek előtt a szignifikatívhoz szükséges felkészültséget (pontosabban: felkészültségeket az ágens architektúrájával is összefüggésben) kell azonosítani.A szükséges felkészültségek között lehetnek funkcionális különbségek minthogy a részesedés (participáció) egyaránt magába foglalhat olyan felkészültségeket, amelyek a (problémakezelő) ágens saját szerepére vagy magára a kommunikatívre (pontosabban az intézményre) vonatkoznak és vannak (pontosabban lehetnek) olyanok is, amelyek magára a világra (pontosabban arra a színtérre, azokra a körülményekre, amelyben a probléma megjelenik).

 

(S3.4.1.1) Az elérhetőség voltaképpen részesedésként, participációként is volna tekinthető: az ágens részesedik mindazokban (a felkészültségekben), amelyek számára egy adott alkalommal elérhetők.

 

(S3.4.1.2) A kommunikatív ágense architektúrájának függvényében lehet felkészült a szimbolikusan kommunikatívra, de lehet, hogy csak a szimptomatikusan kommunikatívra. És lehet, hogy nem felkészült az osztentatívan kommunikatívra, noha architektúrája okán akár lehetne is. Mindezek a kommunikatívben való részesedésről, ennek lehetőségéről szólnak s ezen keresztül a problémakezelésben lehetséges (többlet) pozícióról.

 

(S3.4.2) Az ágensnek érdemes a kommunikatívba belebonyolódnia, mert problémakezelése sikeresebb lehet a szignifikatív mellett a kommunikatívval, mint eszközzel, minthogy eredendő problémakezelő felkészültségéhez képest többletként jelenik meg. A szignifikatív, illetőleg a kommunikatív a problémakezelő ágens problémakezelő kapacitását növelheti, s így sikerességéhez járulhat hozzá.

 

(S3.4.3) A többlet-felkészültség megszerzésének, azaz a tanulásnak nem csak egyszerűbb formái vannak, amelyek az ágensnek, mint tanuló rendszernek a (belső) állapotait érintik például az asszociáció vagy a kondicionálás formájában. Ezek a tanulásra felkészült ágens-típusok számára a maguk módján elérhetők. Egyes ágens-típus számára azonban a tanulásnak sokkal komplexebb formái is elérhetők. Ezen komplexebb tanulási formák között vannak olyanok is, amelyek a tanuló rendszer (belső) állapotait külsővé teszik például valamely szignifikatívnek, mint eszköznek a segítségével.

A nem-eredendő közösségekben elérhető többlet-felkészültség is az adaptációhoz (vagyis a túléléshez, de még inkább az élethelyzet minőségének - legalább - fenntartásához) szükséges felkészültség része. A nem-eredendő közösségek (tagjai) adaptációs sikerének forrása éppen az igen komplex és változatos problémahelyzetekhez szükséges többlet-problémakezelő-felkészültség.

Mindazonáltal a felkészültség növelésének lehetnek eredendő korlátai (például valamely élő ágens esetén mind a gének tároló képességében, mind pedig a memória aktuális hozzáférésében), vagyis ezen közösségeknek, illetőleg tagjaiknak sikerességéhez (biológiailag is) szükséges lehet a nem-eredendően (például nem-genetikusan) tárolt többlet-felkészültség. A többlet-felkészültség tárolását kihelyezni az ágensen 'kívűlre' például a szimbolikusan szignifikatív segítségével éppen ezért igen jelentős lépés a sikeres adaptációban, hiszen miközben a külső tárolásnak nincsenek elvi korlátai lehetővé teszi a kreativitás kollektív formáit mind az invenció, mind pedig az innováció értelmében.

Tény, hogy a szignifikáció különböző módjai, de mindenek előtt a szimbolikus eszközökkel történő problémakezelések, nagyobb esélyt jelentenek az adaptáció sikere szempontjából másféle problémaezelésekkel szemben, mert maga a problémakezelés először ezen szignifikációkkal létrehozott és a jövőt anticipáló, vagyis predikcióra képes modellekben törtéhet, ami a nem-modellező problémakezeléshez képest általában gazdaságosabb, gyorsabb és komplexebb problémakezelésekhez vezethet.

Kétségtelen, hogy felvethető az is, van-e, s ha van: szükségképpen van-e szerkezete a változásoknak; felvethető a kérdés olyan formában is: lehet-e értékelni a változást? Vagyis felvethetők afféle kérdések, hogy ez a felkészültség-konfiguráció, avagy amaz sikeresebb-e a problémakezelés szempontjából. Mindazonáltal ez a diszkusszió nem tekinti feladatának, hogy efféle kérdésekre reagáljon nem vonva ezzel kétségbe e kérdések relevanciáját sem történetfilozófiai, sem kultúra-elméleti, sem pedig evolúció-elméleti szempontból.

 

(S3.4.4) Egyelőre három ágenstípust nevez meg a diszkusszió:

 

a magányos ágens

a kollektív ágens

a koalíció, mint ágens

 

A táblázatban jelöli a kollektív ágens aktorát, amel voltaképpen egy konstituens ágens és jelöli a koalícióban levő ágenseket, mint aktorokat. A kollektív ágens sajátvilágát a jelöli, az ágensek koalícióban esetében pedig a . Az egyes konstituens ágensek esetében, ha kollektív ágens konstituenséről van szó a ; jel jelzi a szorosabb integrációt, a , jel pedig a lazábbat a koalíció esetében. A táblázat jobb oszlopában a formulák az egyes ágenstípusok kategoriális szerkezetét reprezentálják.

 

(S3.5) Akommunikatív mindig valahol (valamilyen színtéren) van, és konstitúciójában ezek a körülmények meghatározóak. Maguk a színterek igen változatsak lehetnek; a család, vagy a szomszédosság, vagy a szervezet, pontosabban ezek belső nyilvánossága a résztvevő ágensek számára színtérként is megjelenik. Ebben az értelemben a kommunikatív színtere meghatározhatja a kommunikatív funkcióját. A "valahol" utalhat részben térbeli és időbeli adatokra, részben pedig más kommunikatívokra is.

 

(S3.6) Összefoglalóan a kommunikatív kategoriális szerkezetéről mindössze annyit, hogy két különböző esetet kell megfontolni:

az egyik értelmében két ágens kölcsönös felkészültsége jelenti a participációt a kommunikatív állapotban: ahol a jelöli a halmazok metszetképzésének műveletét;

a másik értelmében a kommunikatívben résztvevő ágensek közös felkészültsége jelenti a participációt a kommunikatív állapotban: , ahol a ugyancsak a metszetképzés művelei jele arra az esetre, ha több mint két halmaz metszetéről van szó, itt 1-től i-ig fut a halmazok indexe.

 

Változatlanul -val jelölve magát a felkészültséget, nyilvánvaló, hogy .

 

 

Jegyzet:

[1] Annak a jó évtizede időről-időre újraírtszinopszisnak, amelyben bemutatom felfogásomat a kommunikációról és néhány vele kapcsolatban álló fogalomról, így mindenek előtt a szignifikatívról, ez a legfrissebb változata [7.3], amely Buda Béla ünneplése alkalmából készült el. Korábban több ízben beszéltem már erről előadás formájában, és néhány korábbi írott változata meg is jelent: így a Szemiotikai szövegtan 10. kötetében [3] (szerkeszti: Petőfi S. János, Békési Imre, Vass László; Szeged, JGYTF, 1997, 29-37.), a Iustum, Aequum, Salutare. Emlékkönyv Zlinszky János tiszteletére. című kötetben [4] (szerkesztette: Bánrévy Gábor, Jobbágyi Gábor, Varga Csaba; Budapest, PPKE JÁK, 1998, 152-162); valamint a Társadalmi kommunikáció című kötetben [5.1] (szerkesztette: Béres István és Horányi Özséb; Budapest, Osiris, 1999, 22-34); a Degrés című francia nyelvű belga folyóiratban "Symbolique et communication" címmel 2002, 109-110, b1-8. [6]; A kommunikáció mint participáció című kötetben [7.1] (szerkesztette Horányi Özséb; Budapest, Typotex, 2007, 246-264); az Autonómia és identitás. Tanulmányok. Kézdi Balázs 70. születésnapjára. című kötetben [7.2] (szerkesztette: Péley Bernadette és Révész György; Pécs, Pannonia könyvek, [2008], 70-79); a KRISZTUSRA tekintve hittel és reménnyel. Ünnepi kötet Reuss András 70. születésnapjára című kötetben [7.22] (szerkesztette: Béres Tamás, Kodácsy-Simon Eszter, Orosz Gábor Viktor; Budapest, Luther, 2008, 257-282). [vissza]

 

 



a lap tetejére