Horányi Özséb

Arról, ami szimbolikus és arról, ami kommunikatív

(szinopszis, 7.1 változat)

 


(0) Az alábbi diszkusszióban a szimbolikus és a kommunikatív valamely probléma felismeréséhez és megoldásához egy (problémamegoldó) ágens számára szükséges releváns felkészültség lehetséges helyeként van koncipiálva.

A diszkusszió - továbbá - különbséget igyekszik tenni a szimbolikus és a szimbólum, illetőleg a kommunikatív és a kommunikáció között: szimbolikusként diszkutál ugyanis olyan jelenségeket is, amelyek nem szimbólumok és kommunikatívként olyanokat, amelyek nem kommunikációk; miközben, természetesen, ami szimbólum az szimbolikus is, illetőleg ami kommunikáció az kommunikatív is.


(1.1) Valamely ágens számára problémának nevezi a diszkusszió azt a kritikus különbséget, ami az adott ágens valamely alkalommal való állapota és egy számára ugyanakkor kívánatos állapot között esetleg fennáll, amennyiben ezt az ágens felismeri. Magának a különbségnek két forrása lehet: vagy abból adódik, hogy az ágens állapota változik meg úgy, hogy kívánatos volna valamiféle további változás, vagy pedig abból, hogy az ágens környezete változik meg úgy, hogy kívánatos volna valami további változás.

A "különbség" azt jelenti, hogy a két állapot az ágens számára különbözőként kategorizálódik (ami itt egyaránt jelentheti az ágens kategoriális felismeréseinek különbségét, ha például valaki úgy érzi, hogy melege van, illetőleg az ágens számára adott kategoriális felismerések különbségeit, amikor például valamely gyermek viselkedését szülői kifogás éri). Nyilvánvaló, hogy ezek a különbségek sokféleképpen különbözhetnek egymástól (a fenyegető veszély elhárításától az unalom elűzésének gondjáig, az életfeltételek biztosításán és a szabadidő eltöltésén keresztül vagy a fáj a fogamtól az ózon lyuk megszüntetésén keresztül a nagy Fermat sejtés bizonyításának hiányáig).

A "kritikus" pedig azt jelenti, hogy lehet ez a különbség olyan kicsi, ami még nem jelent problémát: az adott alkalommal az adott különbség az adott ágensnek; így például akkor, amikor az ágens úgy érzi melege van, de nem annyira, hogy szükségét is érezné annak, hogy ablakot nyisson, vagy öltözetén változtasson. Vagyis lehetnek ezek a változások - akár magában az ágensben, akár a számára adott környezetben - olyan kicsik is, amelyek nem válnak problematikussá, azaz nem jelentenek olyan elmozdulást a korábbi állapottól, amely problematikus különbséget idézne elő, illetőleg problémamegoldó viselkedést (aktust vagy éppen aktivitást) váltana ki. A "kritikus" éppen arra a különbségre utal, ami már problémamegoldó viselkedést vált ki az adott alkalommal az adott ágensben.

Az "esetleg" azt jelenti, hogy az ágens valamely alkalommal való állapota és a számára ugyanakkor kívánatos állapot egybe is eshet. Továbbá azt, hogy egy adott időpontban lehet az a helyzet, hogy a két állapot egybeesik és egy másikban pedig, hogy nem esik egybe.


(1.2) A probléma akkor tekinthető megoldottnak, ha a (problematikus) különbség az adott esetben kritikusnak számító különbség alá esett vagy éppen megszűnt. Ez a csökkenés (megszűnés) egyrészt csökkentést (megszüntetést) jelent az ágens aktusa (aktivitása) által, amely vagy önmagának, vagy adott környezetének a változására irányul, vagy mindkettőre egyszerre. Másrészt, természetesen, az ágens problémamegoldó aktusába (aktivitásába) számolhat azokkal a spontán, az ágens saját szándékától nem függő folyamatokkal is, amelyek adott esetben segítik (egyszerűsítik) vagy éppen feleslegessé teszik, más esetekben pedig nehezítik (bonyolítják) az ágens problémamegoldó iparkodását.

A problémamegoldás mindig csak individuális lehet: általában nem lehet problémát megoldani; csak ezt-és-ezt a valamely ágens számára megjelenő problémát itt-és-most.


(1.3) Ez a diszkusszió csak olyan problémákra tekint, ha egyáltalán vannak másfélék, amelyek valamely ágens számára azok és ezt az ágens felismeri, amely - természetesen - nem jelenti egyúttal azt is, hogy szükségképpen tudatában is van a felismert problémának, hiszen például a reflexszerű problémamegoldó válaszainknak javarészt nem vagyunk tudatában. A probléma felismeréséhez és a tényleges megoldásához, mint az ágens sajátos viselkedéseihez az ágens számára szükséges releváns felkészültségeknek elérhetőknek (vagy másként: hozzáférhetőnek) kell lenniük.

Akkor tekinthető a problémamegoldáshoz releváns felkészültség elérhetőnek, ha akkor, amikor az ágensnek szüksége van rá, képes használni a szükséges felkészültséget a probléma megoldása érdekében. Az akkor, amikor voltaképpen valamely individuális alkalomra utal.

Az elérhetőség voltaképpen tekinthető sajátos relációnak az ágens és egy olyan hely között, ahol az éppen szükséges releváns felkészültség ténylegesen található; s tény, hogy ez igen sokfelé található: egy könyvben vagy egy ábrán ugyanúgy, mint valaki mozdulataiban vagy éppen valaki fejében, arról nem is szólva, hogy éppenséggel lehet az ágens saját fejében is. Az elérhetőség (voltaképpen részesedésként (participációként) is volna tekinthető: az ágens részesedik mindazokban (a felkészültségekben), amelyek számára egy adott alkalommal elérhetők, más szavakkal: azok a felkészültségek, amelyek a problémamegoldás egy adott esetében az ágens számára elérhetőek logikai értelemben a prioriak: erre utal a részesedés.

Mindazonáltal az elérhetőség, illetőleg a részesedés az ágens perspektívájából - logikai terminusokban - különféle sajátos propozicionális attitűdként írható le: mint például tudként vagy hiszként vagy vélként vagy feltételezként vagy úgy veszi minthaként vagy emlékezikként és így tovább.

A felkészültségek maguk ekkor mint ezen attitűdök tárgyai írhatók le. Ezen attitűdtárgyak pedig önmagukban is sokfélék lehetnek. Lehetnek például maguk is attitűdök (elsősorban nem-propozicionális attitűdök, mint például örül, remél, érdekében áll stb., illetőleg mint például sajátos motivációk, hajlamok vagy éppen cselekvési diszpozíciók. Lehetnek - természetesen - attitűdök keretében (hatókörében) vagy ezeken kívül megjelenő igen különféle tartalmak. Például a tud vonatkozásában szokás mi (a helyzet), hogyan (lehet/kell megcsinálni), melyik (a jobb) típusú tudásról beszélni. A mi típusra többnyire kategóriák 'válaszolnak' (például az "asztal"-ra vagy "az egyetértés gesztusá"-ra vagy a "fogalom"-ra vonatkozóan), a hogyan típusra viselkedésminták (például két szám összeadására vagy az alany és az állítmány egyeztetésre a magyarban vagy a cipőfűző bekötésére vonatkozóan), a melyik típusra preferenciák (arra vonatkozóan például, hogy kettő közül melyik a szebb, vagy melyik az igazságosabb).

Ezek a különböző tartalmak maguk is sokféleképpen különbözhetnek egymástól, mert ha például valaki tudja is, hogy mikor volt a pákozdi csata, ebből nem következik, hogy azt is tudja mikor volt a waterlooi, ha viszont valaki be tudja kötni a cipőjét, akkor ebből már következik az, hogy más cipőt is be tud kötni és így tovább. Ezen attitűd-tárgyak magukba foglalhatják mind a probléma felismeréséhez, mind megoldásához szükséges felkészültségeket, illetőleg e felkészültségek eléréséhez szükséges felkészültségeket.

Az ágens számára, természetesen, nem csak azok a felkészültségek érhetők el, amelyeket már korábbi problémamegoldásaiban ténylegesen elért (használt, birtokba vett, amihez már ténylegesen hozzáfért). Az adott alkalommal az adott ágens számára elérhető felkészültségek ennél a lehetőségek nagyobb tartományát jelentik, hiszen mindazokat a lehetséges felkészültségeket is ide kell számítani, amelynek eléréséhez az ágens rendelkezik felkészültségekkel (vagyis nem csak azt, ami például a fejében van, de azt is, aminek utána tud nézni a könyvespolcán található kötetben, miután megtanult olvasni és tudja, hogy mi található a könyvespolcán).

Az lehetséges, hogy ennek-és-ennek a problémának megoldásáért először azt-és-azt a problémát kell megoldani; valamint az is, hogy azt-és-azt a problémát megoldva egyúttal ez-és-ez a probléma is megoldódik. Lehetséges, hogy akár ezt-és-ezt a problémát, akár azt-és-azt itt-és-most nem lehet megoldani csak ott-és-akkor. Valamint az is lehetséges, hogy egy bizonyos ágens számára megjelenő problémát helyette egy másik ágens old meg vagy éppen együttesen oldják meg.


(2.1) A szimbolikus a problémamegoldáshoz szükséges felkészültség egy lehetséges helye, amely sajátos konstitúció, a szignifikáció eredményeként adott körülmények között (adott színtéren) jön létre (van benne a világban).


(2.1.1) A szignifikációban jön ugyanis létre a szimbolikus két konstituensének, a szignifikánsnak és a szignifikátumnak az egysége valamely ágens által elfogadott (érvényesnek tekintett) sajátos tudás (felkészültség) mentén: nevezzük ezt konstitutív alapnak (bár a "kód" terminus szokásosabb). A konstitutív alap az, amelynek következtében egy bizonyos szignifikáns és egy bizonyos szignifikátum valamilyen céllal (értelemmel) egységet alkot. Ezt az egységet, mint állapotot tekintjük. A "szignifikáns" és a "szignifikátum" funkciót (szerepet) jelölő terminus (nem lehet ugyanis a világot egyszer s mindenkorra szignifikánsokra és nem-szignifikánsokra, illetőleg szignifikátumokra és nem-szignifikátumokra osztani). Az, ami az egyik esetben szignifikátum, egy másikban - könnyen - lehet szignifikáns és fordítva.

Az "adott körülmények között" kifejezés arra utal, hogy a szimbolikus mindig valahol (valamely színtéren) van, s létrejöttében ezek a körülmények meghatározóak. A "valahol" utalhat részben térbeli és időbeli adatokra, részben pedig más szimbolikusokra is.


(2.1.1.1)
A szignifikátum mint a világnak egy fragmentuma vagy nyers, vagy szimbolikus.

A szignifikátum akkor nyers, ha releváns leírása megadható az ágens számára elérhető percepciós modalitások terminusaiban. A nyers esetek, mint szignifikátumok a szignifikáció keretében csak konstatálva vannak. A nyers esetek együttvéve alkotják a világ nyers fakultását.

A szignifikátum akkor szimbolikus, ha releváns leírásának logikai formájában van utalás a szignifikánsra és a szignifikátumra mint rendezett párra, valamint ha a leírás logikailag (vagyis szükségszerűen) tartalmazza a szimbolikus konstitúcióra felkészült ágensre utalást, vagyis azt, hogy az ágens számára felkészültségként elérhető az a konstitutív alap, amely megalapozza a konstitúciót.

A szimbolikus szignifikátum, a nyerssel ellentétben, konstituálódik a szignifikáció keretében, vagyis a szimbolikus, mint új létező társul a már létező világhoz - sőt, mondhatjuk, hogy a világnak egy új fakultása jelenik meg így: a szimbolikus fakultás.

A szimbolikusként kategorizálható szignifikátumok nem léteznek a szimbolikuson kívül. A szimbolikus szignifikátuma transzcendens (a terminus tág értelmében) a nyershez képest.

A szimbolikus komplexebb a nyersnél. Magának a "komplexitás" terminusnak a használatát ez a diszkusszió nem vizsgálja, de úgy tekinti, hogy két vizsgálati tárgy közül komplexebb az, amelyben a (hierarchikusan vagy nem hierarchikusan) együttműködő, de relatív önállósággal rendelkező egységek száma, illetőleg változatossága nagyobb.


(2.1.1.2) Akkor tekinthető valamely szignifikáns egy ágens számára elérhetőnek, ha az ágens számára adott percepciós modalitások valamelyike számára elérhető. (Az "elérhető" azonban itt némiképpen mást jelöl, mint amit jelölt a felkészültség elérhetőségével kapcsolatban korábban: erre még vissza kell térni.)

Létrejöhetnek olyan multimediális (vagy multimodális) szignifikánsok is, amelyek több percepciós modalitáson belül kialakult szignifikáns-konstrukciókat kapcsolnak össze sajátos komplexitásra adva ezzel lehetőséget. A szignifikáns-konstrukció létrejöttének alkalmanként jelentős technikai-műszaki, sőt akár szervezeti feltételei is vannak, pontosabban: lehetnek.


(2.1.1.3) A szignifikátum szignifikánshoz kapcsolódásának, a szignifikációnak az ágens mindig tulajdonít célt vagy értelmet: a szignifikáció ugyanis lehet reprezentáló vagy leíró, lehet igazoló vagy cáfoló, lehet egyetértő vagy jóváhagyó, lehet érvelő vagy bizonyító, lehet kérő vagy kérdő, lehet különféleképpen előíró és még sok más.


(2.1.2) Ez a diszkusszió a szignifikációt, s így a szimbolikus konstitúcióját is, aktusként koncipiálja, sőt szimbolikus aktusként.


(2.1.2.1) Amennyiben ténylegesen érvényes egy bizonyos feltételezett konstitutív alap, akkor egyrészt a szignifikáns (meg)konstruálása egy adott esetben egyúttal (logikailag, vagyis szükségszerűen) a konstitúció(s aktus) megtörténtét is magával vonja; másrészt egy adott esetben a szignifikáns spektációja - ha együtt jár a feltételezett konstitutív alap elérhetőségével - egyúttal (logikailag, vagyis szükségszerűen) a konstitúció(s aktus) megtörténtét is magával vonja.

A szignifikáns konstrukciójának aktusában struktúrát (formát) kap a (valamely percepciós modalitás számára elérhető, vagyis nyers) anyag.

A szimbolikus konstitúciójára felkészült ágens nélkül sem egy adott, sem pedig semmiféle más szimbolikus nem áll fenn, miközben fennállása nem az adott és erre felkészült ágens individuális aktusának következménye. A szimbolikus nem áll fenn, ha nincs olyan ágens, aki igazodik hozzá; vagyis felismeri és elfogadja az adott szignifikáció tényszerűségét és ennek következményeit.


(2.1.2.2) A szimbolikus lehet alkalmi (mint egy cserép muskátli az ablakban annak jeleként, hogy minden a megbeszéltek szerint van), lehet szokásos (mint az emlékeztetőül a zsebkendőre kötött csomó) és lehet valamilyen szignifikációs rendszerbe illeszkedő (mint az "Esik az eső" mondattal történő figyelmeztetés; vagy mint egy egyházi szertartás).

Az alkalmi szignifikációk individuális helyzetekből vagy eseti megegyezésekből merítik konstitutív alapjukat A szokásos és a rendszerbe illeszkedő szignifikációk alapjukat konstitutív szabályokban találják meg. A rendszerbe illeszkedők esetén pedig a konstitutív szabályok egy bizonyos rendszere (vagy - esetleg - szabályrendszerek konglomerátuma, amelyben nincs szigorú hierarchia), adja a szignifikáció alapját (mint egy természetes emberi nyelv, például a magyar nyelv; vagy mint egy cégbíróság által jóváhagyott egyesületi alapszabály esetében).

Valamely szimbolikus aktust nem csak konstitutív szabály alapozhat meg (avagy másként: valamely szimbolikus aktusnak nem csak szabály lehet a konstitutív alapja), de per analogiam egy másik szimbolikus is.

Természetesen, a szignifikáns konstrukciója is szabályok mentén történik (a konstruálás voltaképpen szabályok alkalmazását jelenti). Ezek a szabályok, nyilvánvalóan, nem azonosak a konstitutív aktusban alkalmazott konstitutív szabályokkal. A szignifikáns konstruálását sem csak szabályok alapozhatják meg, de per analogiam egy másik szignifikáns is.


(2.2.1) A szignifikáció voltaképpen transzcendálás, amelynek csak egyik módja a szimbolikus, pontosabban: a szimbolikus szignifikáció. A szignifikáció egy másik módja a szimptomatikus. A transzcendenciát (a szó szűkebb értelmében) bekapcsoló szignifikáció is önálló módként koncipiálható, ez az osztentatív.

Valamely nyers szimptomatikusan szignifikálhat egy másik nyerset: a befagyott víztócsa a télies időjárást. Ilyenkor ez utóbbi az előzőben megmutatkozik (vagy az előző példázza az utóbbit). Ekkor is, ami szignifikál, az a szignifikáns, ami szignifikálva van, az a szignifikátum. Ilyen szignifikációk például az erősítőként működő mikroszkópok, amelyek kiterjeszthetik az ágens felkészültségeit (vagy éppen kapacitását); vagy például a röntgenképek, amelyek transzformátorként átalakíthatják a felkészültségek egy részét. A szimptomatikus szignifikáció is szükségképpen feltételezi a (szimptomatikus szignifikációra nyitott) ágenst.

Az osztentatív szignifikációban a transzcendens valamely nyers átváltozásán keresztül mutatkozik meg, vagyis válik elérhetővé a szokásos ágens-típusok számára, így válik az animizmus híve számára a villámcsapás isteni dorgálássá. Ebben a mondatban az "elérhető"-nek egy harmadik használatáról van szó. Egyébként az osztentatív szignifikáció is szükségképpen feltételezi az (osztentatív szignifikációra nyitott, azaz felkészült) ágenst.

A szignifikátum akkor transzcendens, ha releváns leírása csak a teológia más perspektívák terminusaira nem redukálható terminusaiban lehetséges. A transzcendens esetek együttvéve alkotják a transzcendens fakultást.

A mutatkozásban akár szimptomatikus, akár osztentatív módjáról is van szó, a szignifikáció irányultsága éppen ellentétes a szimbolikus szignifikáció irányultságához képest. A szimptomatikus és az osztentatív szignifikációban az ágens szerepe a felismerőé, a szimbolikus szignifikációban a felismerő (konstatáló) szerep mellett az ágens szerepe a létrehozást (konstitúciót) is magába foglalja. Ez az oka annak, hogy a szignifikációs viszony nem azonosítható maradéktalanul az intencionális viszonnyal.


(2.2.2) Az előzőekben bemutatott szignifikációs módok (a szimbolikus, a szimptomatikus és az osztentatív) egyszerűeknek tekinthetők a pszichikus és a szakrális szignifikációs módok komplexitásának fényében.

A pszichikus szignifikáció voltaképpen a szimbolikus és a szimptomatikus komplexeként koncipiálandó. A pszichikus perspektívában megjelenő eset ugyanis egy pszichikummal rendelkező ágens számára két különböző módon válik elérhetővé: vagy (szimptomatikusan) megmutatkozik az elérhető perceptuális modalitásokon keresztül; vagy ha a pszichikummal rendelkező ágensnek megvan a szükséges felkészültsége, akkor (szimbolikus) szignifikáció által válik elérhetővé, mint szignifikátum; ha nincs, akkor relatíve ugyan, de logikailag privátként nem válik elérhetővé. Végül, természetesen, lehetséges az is, hogy bár egy adott eset elérhetővé válhatna az előző két mód egyikén, de ténylegesen nem válik elérhetővé egyik módon sem: vagyis faktuálisan privát marad.

A szignifikátum akkor pszichikus, ha releváns leírása egyrészt logikailag (vagyis szükségszerűen) feltételezi a pszichikummal rendelkező ágenst, másrészt pedig csak ha a pszichológia más perspektívák terminusaira nem redukálható terminusaiban adható meg. A pszichikus esetek együttvéve alkotják a pszichikus fakultást.

A szakrális szignifikáció voltaképpen a pszichikus és az osztentatív vagy a szimbolikus és az osztentatív komplexeként koncipiálandó. E komplexben a konjunktív jelleggel és az osztentatív szignifikáció irányultságával kapcsolatban különböző kérdések volnának diszkutálandók, amelyek azonban túl mutatnak e diszkusszió keretein.

A szignifikátum akkor szakrális, ha releváns leírása egyrészt logikailag (vagyis szükségszerűen) feltételezi a szimbolikus konstitúcióra és a transzcendens konstatálására felkészült ágensre utalást, valamint a leírás logikai formája éppen a szimbolikus leírásának logikai formája; másrészt pedig csak ha a teológia más perspektívák terminusaira nem redulkálható terminusaiban lehetséges. A szakrális esetek együttvéve alkotják a szakrális fakultást.

A pszichikust és a szakrálist a szimbolikus aktus csak konstatálja, de a pszichikus és a szakrális egyes eseteiben feltételezi a szimbolikust.

Végeredményben a szignifikátum, mint a világnak egy fragmentuma nem csak nyers vagy szimbolikus lehet, de az osztentatív szignifikáció következtében transzcendens, a pszichikus szignifikáció következtében pszichikus és a szakrális szignifikáció következtében szakrális (szent) is.


(2.3) A szignifikáció két dolog, a szignifikáns és a szignifikátum sajátos viszonya adott körülmények között valamely ágens számára, amelyben az a lehetőség is bennfoglaltatik, hogy ehhez a szignifikánshoz egy ízben ez a szignifikátum kapcsolódik, egy másikban pedig az. Van valami szabadsága a szignifikációban a szignifikánsnak és a szignifikátumnak egymás vonatkozásában.

Vannak azonban olyan esetek, amelyek nem ilyenek. Ezek nem szignifikációk, sőt épphogy alternatívái a szignifikációknak. Ezekben az, amit a szignifikáció vonatkozásában szignifikátumnak tekintettünk, kötötten van. Az, ami az asztalt asztallá teszi, nem tud a szék részévé válni (és fordítva) anélkül, hogy ne váljon ezzé (vagy majdnem ezzé). Vagy az, ami a kutyát kutyává teszi, nem tud a macska részévé válni (és így tovább). Éppen ezért azt mondjuk, hogy az asztalban (és így tovább) kötött intelligibilia van jelen. A szignifikációkban pedig nem-kötött (esetleg szabad vagy éppen lebegő) intelligibilia van jelen. Vagy még pontosabban: az olyan dolgokban, mint például az asztal az intelligibilia kötött, az olyan dolgokban pedig, mint a szignifikáció az intelligibilia nem kötött.

Nem ennek a diszkussziónak a feladata kifejteni az intelligibilia előfordulásának e két kategoriálisan különböző helye közti hasonlóságot és különbséget, vagy azt, hogy mint válhat egy kötött intelligibilia egy másik helyre átvihetővé, vagyis nem-kötötté.


(2.4) Az ágens számára problémává vált helyzet megoldása többnyire magának az ágensnek iparkodásából származik.


(2.4.1) Az "ágens" terminus használata ebben a diszkusszióban semleges abban az értelemben, hogy nem csak (élő) individuumra (illetőleg egyedre) vonatkozhat, de minden olyan (akárcsak relatíve önálló) rendszerre is, mint egységre, amely problémát old meg. Az "ágens" rekonstrukciója ebben a diszkusszióban egyaránt történhet a "személyiség", a "szerep", illetőleg az "ágensvilág" ("az ágens saját világa" vagy "életvilága") rekonstrukciójának terminusaiban (noha, természetesen, ezek a terminusok nem szinonímái egymásnak).


(2.4.2) Az ágens iparkodásának hátterében egyrészt két olyan felkészültség, közelebbről alapkésztetés áll, amely minden ágenst jellemez: ennek értelmében törekszik megtenni minden( lehetséges)t a túlélésért és az élethelyzet (minőségének) - legalább - fenntartásáért (s ez nem zárja ki a javítására vonatkozó esetleges törekvéseket sem); másrészt mindaz, amit e két alapkésztetésből leszármaztatható mint az ágens szükséglete, illetőleg érdeke, vagy éppen célja. Ezek mint 'különbségképző' kívánatosságok működnek, amelyekre tekintettel válik (pontosabban válhat) az ágens valamely alkalommal való állapota problémává.

A problémamegoldás feltétele, hogy az ágens számára a szükséges felkészültség elérhető legyen. Az, hogy melyek a szükséges felkészültségek, a felismerendő és megoldandó probléma természetétől függnek. A szükséges felkészültségek között lehetnek funkcionális különbségek. Egyesek a problémamegoldó ágens szerepével kapcsolatosak, mások a szignifikációra vonatkoznak (pontosabban konstitutív alapként lehet ezekre utalni) és vannak (pontosabban lehetnek) olyanok is, amelyek magára a világra (pontosabban azokra a körülményekre, amelyek között a probléma megjelenik).

A sikeres problémamegoldás nem csak a problematikus különbség kritikus alá csökkenését jelenti, de a szükséges felkészültség adekvátságának megerősítését is: olyan tapasztalatot, hogy más (hasonló) esetekben is van esélye a sikernek. E tekintetben a sikeres problémamegoldás egyaránt egyik kiindulópontja az ágens individuális és típusa szerinti ('fajspecifikus') alkalmazkodásának. Az ágens felkészültségének perspektívájából tekintve a problémamegoldásra ennek több kategoriálisan különböző módját lehet koncipiálni. Ez a diszkusszió alapvetően azokra a problémamegoldásokra koncentrál, amelyek az ágens iparkodásából származnak. És nem vizsgálja azokat a sajátos problémamegoldásokat, amelyek az evolúción alapszanak: ilyenkor ugyanis a probléma megoldása semmiképpen sem magának az ágensnek az iparkodásából adódik, hanem olyan fajspecifikussá váló alkalmazkodás (a hasonlóságokon alapuló 'típusok') jóvoltából, amelyek a faj individumait eleve felkészültté teszik a probléma megoldására; vagy másként: ilyenkor saját természetük szerint vagyis eredendően (számukra természetes módon, például genetikusan) felkészültek valamely probléma megoldására.

Az egyes ágens-típusokat kategoriálisan jellemzi az, hogy miféle felkészültségei lehetnek eredendően (s ennek következtében miféle problémák megoldására lehetnek felkészültek), illetőleg miféle lehetőségeik vannak felkészültségük (és így problémamegoldó kapacitásuk) gyarapítására.

Voltaképpen, amiféle típusú lehetősége (nyitottsága, 'szabadsága') nincs egy adott ágensnek, és nincsenek meg az ennek megfelelő felkészültségei, a világ azon fakultása, amellyel kapcsolatos nyitottsága hiányzik (illetőleg ahogyan hiányzik), számára nem létezik (illetőleg úgy nem létezik): nem tud létezni.

Sőt, ha meg is van a szükséges nyitottság az adott ágensben a világ egyik vagy másik fakultásával kapcsolatban, többnyire szabadságában áll az adott fakultásba belebonyolódnia (részben vagy egészben), ha addig nem volt; illetőleg kihátrálnia belőle, ha belebonyolódott volt; vagy éppen távol tartania magát tőle. Az ágenst jellemzi, hogy mely fakultásokkal kapcsolatban van meg ez a szabadsága és melyekkel kapcsolatban nincs.

Mindez egyúttal az ágens szempontjából azt is jelenti, hogy ha egy adott probléma felismerésére nincs felkészülve, akkor nem tudja felismerni és nyilvánvalóan meg sem tudja oldani azt; illetőleg ha felismerni képes ugyan, lehet, hogy megoldani már nem tudja, ennek összes esetleges következményével együtt, ami a túlélést, illetőleg az élethelyzet minőségét illeti. Amivel kapcsolatban pedig lehetősége van a belebonyolódás elkerülésére, ugyanígy (több vagy kevesebb) lehetősége van nem felismerni a problémahelyzetet, amiben esetleg van, illetőleg nem megoldani a problémát, ennek minden következményével együtt.

Minden ágens számára valamennyi felkészültség eredendően elérhető, vagyis adottság (amely - természetesen - lehet olyan, hogy csak bizonyos endogén fejlődési - érési - periódust követően válik elérhetővé az ágens számára). Egyes típusoknál a felkészültség teljes egészében az eredendően adottal azonos. Más ágens-típusok esetében az ágens saját iparkodása, vagyis (exogén) tanulása által elérhetővé vált felkészültsége nagyobb és jelentősebb a számára eredendően elérhető felkészültségnél. Így aztán az egyes ágenseknek típusukból adódó típus-felkészültségükön belül egyéni felkészültségük is lehet eltérő egymástól.

A tanulásnak vannak egyszerűbb formái, amelyek az ágensnek, mint tanuló rendszernek a (belső) állapotait érintik például az asszociáció vagy a kondicionálás formájában. Ezek a tanulásra felkészült ágens-típusok számára a maguk módján elérhetők. Egyes ágens-típus számára azonban a tanulásnak nem csak ezek az egyszerűbb, hanem sokkal komplexebb formái is elérhetők. Ezen komplexebb tanulási formák között vannak olyanok is, amelyek a tanuló rendszer (belső) állapotait külsővé teszik például valamely szimbolikusnak, mint eszköznek a segítségével.

Vagyis az ágens nem csak tanulás révén javíthatja eredendő adottságait, de sajátos eszközök használatával is, köztük erősítőkkel, illetőleg transzformátorokkal. Az erősítők olyan alkalmilag vagy nem alkalmilag használt szignifikációk, amelyek az ágens felkészültségeit (vagy éppen kapacitását) kiterjesztik (így a mikroszkóp). A transzformátorok pedig átalakítják (így a röntgenkép).

Az ágens növelheti felkészültségét még olyan módon is, hogy már meglevő (elért) felkészültségeit feldolgozza, vagyis egyes tartalmait összehasonlítja másokkal és azonosságokat, hasonlóságokat vagy éppen különbségeket állapít meg köztük, vagy éppen összefoglalva tartalmaikat áltanánosít (generalizál): tehát olyan összefüggéseket állapít meg, amelyek ezt megelőzően nem voltak felkészültségének explicit - azaz számára elérhető módon - tartalmai; továbbá felkészültségének egyes tartalmaiból következtetéseket von le: azaz olyan megállapításokat tesz, amelyek ezt megelőzően nem voltak felkészültségének explicit - vagyis számára elérhető módon - tartalmai és így tovább. Végül az ágens felkészültsége lehet olyan, hogy az említett explicit felkészültségeket eredményező folyamatok nem csak konvencionális pályákat futnak be, de kreatív lépéseket is tartalmazó inventív, illetőleg innovatív pályákat is. Természetesen a lépések lehetnek destruktívak is. Ezek részletezése azonban túl vezet e diszkusszió lehetséges keretein.

Végül növelheti felkészültségét megismerés által is. A kötött intelligibilia elérhetővé tétele vagy elérhetővé válása az ágens számára ugyanúgy növeli a problémamegoldásra is alkalmas felkészültséget, mint a nem kötött (szabad) intelligibilia (beleértve ebbe azt a felkészültség-növekedést is, amely a dolgoknak eszközként való használhatóságuk felismerésében ölt testet), vagyis a szignifikátum elérhetővé tétele vagy elérhetővé válása az ágens számára.


(3.1) A kommunikatív a problémamegoldáshoz szükséges felkészültség egy sajátos helye, amely nem más - e diszkusszió szemléletében -, mint az elérhető és legitimált szignifikáció.

Az "elérhető"-nek a kommunikatívval kapcsolatos használata épp a negyedik ebben a diszkusszióban. Az "elérhető" eddig már megjelent a felkészültség, a szignifikáns és a szignifikátum mellett is. Mindegyik kontextusban jelen van az ágens is: s éppen ez adja e látszólagos kölönbségekben (minthogy egészen más dolog a felkészültséggel rendelkezés, illetőleg e rendelkezés lehetősége, mint a szignifikáns támpontjainak percepciója, illetőleg a percepció lehetősége, vagy mint a szignifikátum megértése, illetőleg megértésének lehetősége) azt a közöset, ami érthetővé teszi az "elérhető" használatának e diszkusszióban megmutatkozó módozatait: mindegyik használatban az ágens részesedéséről van szó a problémamegoldás érdekében.


(3.1.1) Más szavakkal a kommunikatív - a problémamegoldás perspektívájában - állapotként mutatkozik meg. Az ágens ebben az állapotban részes: ez maga a participáció.

A részesedés (participáció) egyaránt magába foglalhat olyan felkészültségeket, amelyek a (problémamegoldó) ágens saját szerepére vagy magára a kommunikatívre vonatkoznak és vannak (pontosabban lehetnek) olyanok is, amelyek magára a világra (pontosabban arra a színtérre, amelyben a probléma megjelenik).


(3.1.1.1) Valamely szimbolikus vagy általánosabban fogalmazva egy adott szignifikáció szignifikátumára, ha valamely kommunikatívban, vagyis participáció keretében konstituálódik, az ágens akár konstatálásként is tekinthet.


(3.1.1.2) Valamely szimbolikus vagy általánosabban fogalmazva egy adott szignifikáció szignifikánsa a participáció keretében is konstatálva van.


(3.1.1.3) Az ágens a kommunikatívnak mindig célt vagy értelmet tulajdonít. A kommunikatív lehet egyeztető, előhívó, hibaellenőrző, vagyis szabályozó funkciójú. Ez lehet társadalmi méretű (például a konfliktuskezelésben vagy a racionalitás érvényesítésében); de lehet individuum-léptékű is (például a kognitív disszonancia feloldására vagy az érzelmek egyensúlyban tartására vagy a racionalizálásra való törekvésben). Végeredményben a kommunikatív értelmét az (individuális) ágensek közösséggé való integrálásban lehet látni.


(3.1.2) A kommunikatív állapot azonban változhat is, amely változást aktusok idézik elő: a prezentálás és a legitimálás.


(3.1.2.1) Ahhoz, hogy a szignifikáció egy (individuális) ágens vagy éppen egy (bizonyos) közösség számára elérhető legyen, vagyis spektáció tárgya lehessen, először is a szignifikáns sajátosságaiból következő módon a szignifikánsnak elérhetőnek, azaz prezentáltnak kell lennie.

A prezentálás a szignifikánsra vonatkozóan végrehajtott aktus (vagy aktivitás), amelyet egy ágens, a prezentáló hajt végre. A prezentálás azt célozza, hogy a szignifikáció elérhetővé váljon a spektáció számára. A spektáció ágense a spektátor. A prezentálás nagyon változatos aktusokban valósul meg.

A spektátor és a prezentáló az ágens lehetséges szerepeinek megnevezései. A "spektátor" és a "prezentáló" funkcionális terminusok; a világ nem osztható ketté spektátorokra és nem-spektátorokra, illetőleg prezentálókra és nem-prezentálókra.

A prezentálás egyes eseteiben a lehetséges spektátorok köre semmi módon nincs korlátozva, más esetekben a lehetséges spektátoroknak csak egy meghatározott köre; vagy éppen csak egy-egy lehetséges spektátor számára teszi elérhetővé a szignifikánst. Nyilvánvalóan a spektáció szempontjából voltaképpen kontinuumról van szó azonos felkészültségű ágens-típus esetében is. Ennek a kontinuumnak az egyik szélső értékét korlátozatlan nyilvánosságnak lehet tekinteni, a másikat pedig privátnak. A korlátozott nyilvánosság azt jelenti, hogy vannak faktuálisan privát szignifikánsok az adott ágens perspektívájából. Logikailag privát egy szignifikáció akkor, ha az ágens számára nem érhető el ennek szignifikátuma például felkészületlenség okán.


(3.1.2.2) A legitimálás olyan konstitúciók esetén, amelyben a létrejövő szignifikáció koherenciája a korábban már létezett szignifikációkkal nyilvánvaló a spektáció számára, jóformán észrevétlen maradhat: evidens. Azokban az esetekben, amelyekben ez a koherencia nem nyilvánvaló további szignifikációk válnak szükségessé; azokban az esetekben, amelyekben (látszólagos vagy valóságos) inkoherencia áll fenn, de javítható (például valamilyen hibáról van szó) a legitimálásért, vagyis azért, hogy az inkoherencia eltűnjön (legalább látszólag) ugyancsak konstituálások szükségesek, amelyek aztán a legitimálás szempontjából vagy eredményesek (sikeresek) vagy nem; lehetnek azonban olyan inkoherens szignifikációk is, amelyek nem valamilyen hiba miatt azok, hanem innovatív természetük okán: ezekben az esetekben a legitimáló aktusoknak végeredményben az inkorpolálást kell elérniük; végül lehetnek olyan inkoherens szignifikációk is, amelyek semmi módon nem tehetők koherenssé sem konstitúciójuk alkalmával, sem késöbb. A legitimálás végeredményben a szignifikációnak más szignifikációk szövedékébe illeszkedettségét mutatja meg és ha szükséges konstituálásba torkollik.

A koherencia vagy szintaktikai, vagy szemantikai, vagy pragmatikai természetű. A szintaktikai és a szemantikai koherencia a szignifikációk közötti viszonyokat karakterizálja. Pragmatikai koherencia olyan esetekben is fennállhat, amelyekben sem a szintaktikai, sem a szemantikai nincs meg.

A legitimálás segítségével értelmezhető egyébként mindaz, ami a kommunikatív interaktív felfogásmódjában (modelljében) e felfogásmód specifikumaként a közös cél elérésén (hozzáférésén) való iparkodással kapcsolatos.

A legitimációs igény meghatározza (de legalábbis befolyásolja) a sikerre törő prezentáció és szignifikáció dinamikáját (illetőleg ezen belül a konstitúciót és a konstrukciót). E meghatározottság (amelyet esetenként kommunikatív stratégiaként tekintenek) koncipiálása jelenleg még igen változatos: egyrészt különféle forgatókönyvekről, játszmákról, történet-grammatikákról, következmény-struktúrákról vagy éppen maximákról szokás beszélni, sőt kommunikatív szándékok hierarchiájáról (mint például: azt hiheti, hogy azt akarjuk, hogy azt higgye, hogy mi valamit hiszünk); másrészt pedig kooperatív, illetőleg kompetitív megoldásokról.


(3.2) Ha az elérhető és legitimált szimbolikus szignifikációt azonosítjuk a szimbolikusan kommunikatívval, akkor az elérhető és legitimált szimptomatikus szignifikáció vagy osztentatív szignifikáció vagy pszichikus szignifikáció vagy szakrális szignifikáció ennek különböző alternatíváját adja. Ebben az értelemben lehet beszélni a nem-szimbolikusan kommunikatívról, vagyis a szimptomaikusan kommunikatívről (így kommunikatív a kirakatba elhelyezett áru a járókelők részére, mint minta; vagy az állatvilágban jól ismert mimikri jelensége), vagy az osztentatíven kommunikatívről (így kommunikatívak a katolikusok részére Assziszi Szent Ferenc stigmái), vagy a pszichikusan kommunikatívről (így kommunikatív az utánzásos tanulással terjedő viselkedésminta; vagy az úgynevezett Pygmalion hatás a tanár - diák viszonyban), vagy a szakrálisan kommunikatívről (így kommunikatív például a katolikusok részére az Eucharisztiában való részesedés).


(3.3) Ha az elérhető és legitimált szignifikációt azonosítjuk a kommunikatívvel, amelyben az a lehetőség is benne foglaltatik, hogy ehhez a kommunikatívhez egy ízben ez a szignifikátum kapcsolódik, egy másikban pedig az, akkor van valami szabadsága a szignifikátumnak és a kommunikatívnek egymás vonatkozásában.

Vannak azonban olyan esetek, amelyek nem ilyenek. Ezek nem kommunikatívek, sőt éppen hogy alternatívái a kommunikatívnek. Ezekben az, amit a kommunikatív vonatkozásában szignifikátumnak tekintünk, kötötten van. Az, ami egy gazdálkodó szervezetet gazdálkodó szervezetté tesz, nem tud egy egyesület részévé válni (és fordítva): vagyis ami ezt a szervezetet éppen ezzé teszi nem tud felbukkanni abban a szervezetben anélkül, hogy ne váljon ezzé (vagy majdnem ezzé). Éppen ezért azt mondjuk, hogy például a gazdálkodó szervezetben vagy az egyesületben (és így tovább) strukturálisan kötött intelligibilia van jelen.

Nem ennek a diszkussziónak a feladata kifejteni az intelligibilia előfordulásának e harmadik, kategoriálisan az előző kettőtől különböző helye közti hasonlóságokat és különbségeket. Az sem lehet ennek diszkussziónak feladata, hogy vizsgálja: egy strukturálisan kötött intelligibilia miként válik átvitté és így valamiféle módon komunikatívvá például vezetőjének viselkedésébe; vagy miként válhat nem kötötté például egy szervezeti és működési szabályzat típusú konstitúcióban, ami - szokásosan - szimbolikusan kommunikatív.


(3.4.1) A kommunikatívben való részesedés következtében az (individuális) ágensek integrálódnak, azaz (kommunikatív) közösségeket alkothatnak. A közösségeket, akármilyenek is legyenek, egyrészt a problémamegoldásra vonatkozó közös felkészültség teszi (közös, mert az adott felkészültség a közösség minden tagja számára egyaránt elérhető beleértve a problémamegoldás sikeressége érdekében történő kooperációra vagy kompetícióra való közös felkészültséget; másrészt pedig a kooperációra vagy a kompetícióra való igény teszi. Voltaképpen más közösségről, mint kommunikatívról nem lehet beszélni (a társadalom pedig - mint kívülről elhatárolt, vagyis nem önmaga természetéből következő egység - közösségek konglomerátumaként tekinthető) annak okán, hogy a problémamegoldáshoz szükséges felkészültség különböző típusai (végső soron az ágens típusai) és sajátos megvalósulásai (az ágensek egyéni felkészültségei) a közösség-képző tényezők, amelyek mentén a típusonként különböző közösségek létre tudnak jönni, vagyis tagolttá válhat a közösség. Egy adott (individuális) ágens szempontjából ez egyúttal azt is jelenti, hogy egyszerre több különböző közösség tagja (is) lehet.

A problémamegoldás szempontjából ezen felkészültségek azonossága alapján létrejövő közösségek ugyanúgy ágensként viselkednek, mint az individuális ágensek. Ezek az ágensek az individuális ágensektől éppen abban különböznek, hogy kollektívek és individuális ágensek sajátos integrációjából jönnek létre, amely egy sajátos kollektív ágnesvilággal (a kollektív ágens saját világával) karakterizálható. Ez a kollektív ágensvilág voltaképpen az adott közösség sajátos belső nyilvánossága. Ezen nyilvánosság egy adott állapota pedig mint az adott kollektív ágens egy lehetséges belső állapota tekinthető. Ez a nyilvánosság (belső állapot) felkészültségeket tartalmaz, amelyek részben tudások; amelyekből egy adott témában mindig csak egyetlen lehet jelen; részben vélekedések, részben vélemények, amelyekből viszont ugyanazon témára vonatkozóan is lehet több: vagyis ugyanazon témában lehet több különböző véleményáramlat - sőt ezen különböző véleményáramlatoknak lehet különböző és változóan különböző a súlyuk egy adott nyilvánosságban, lehetnek köztük látensek is, amelyek jelen vannak a nyilvánosságban, de legfeljebb csak célzások formájában vesznek részt a nyilvánosság folyamataiban. Ebben a nyilvánosságban, mint a problémamegoldás sajátos (kommunikatív) színterén, zajlanak az adott közösség (kommunikatív) problémamegoldó tevékenységei.

A "kollektív ágens", a "(belső) nyilvánosság" és a "problémamegoldás sajátos (kommunikatív) színtere" terminusok gyakran ugyanazt a jelenséget írják le noha, természetesen, maguk a terminusok nem szinonímek. Ebből következően ezekkel a terminusokkal igen különböző helyzetek is leírhatók, akár például egy bizonyos család (mint kollektív ágens) problémamegoldó részvétele a szomszédosságban (mint a problémamegoldás sajátos színterén), amely jelenti azt, hogy a szomszédosságban található (belső) nyilvánosság a családnak külső nyilvánossága, amelyben saját belső nyilvánossága csak szűrten jelenik meg; vagy például egy bizonyos véleményáramlatnak, mint ezen véleményt hordozó individuumokból integrálódott kollektív ágensnek a hatását jogalkotásban, amely kanalizálja a problémamegoldásokat.

Nagyon gyakran a kommunikatív jelenségszférán belül a tagolás voltaképpen ezen nyilvánosságok mentén vagy másként ezen kollektív ágensek mentén történik s szokás beszélni szervezeti kommunikációról vagy tömegkommunikációról vagy média nyilvánosságról és így tovább. Sőt, társadalmi nyilvánosságról is, amely így, nyilvánvalóan tagolatlanként mutat valamit, ami valójában igencsak tagolt. A kommunikatív jelenségszférán belül "társadalmi kommunikáció"-ról beszélni ugyanakkor helyénvaló, hiszen mindazoknak a (kommunikatív) színtereknek összefoglaló megnevezéseként szolgálhat, amelyekben több individuális ágens vagy éppen kollektív ágens van jelen.

A felkészültség szempontjából mind az attitűdök, mind pedig az attitűdök hatókörében megjelenő tartalmak lehetnek közösségképzők. Vagyis például nem csak tudás-közösségekről, de élmény-közösségekről (mint például egy baráti társaság esetén) vagy éppen érdek-közösségekről (mint például egy szakszervezet esetén) is lehet beszélni, vagyis egyaránt lehet beszélni az azonos attitűdöket táplálók közösségeiről és az azonos attitűd-tartalmak tekintetében felkészültek közösségeiről (mint például a fizikusokról vagy a katolikusokról). Egyébként a 3.3-ban, más szempontból, éppen ez a felkészültség volt strukturálisan kötött intelligibiliának nevezve.

Vannak olyan (kommunikatív) közösségek, amelyek az ágens-típusok eredendő felkészültségére alapozva eredendő közösségek. Egyes ágens-típusok esetén létrejönnek nem-eredendő közösségek, azaz szimbolikus és/vagy szimptomatikus és/vagy osztentatív és/vagy pszichikus és/vagy szakrális közösségek, vagyis olyan közösségek, amelyek többlet-felkészültségei a szimbolikus és/vagy a szimptomatikus és/vagy az osztentatív és/vagy a pszichikus és/vagy a szakrális szignifikációkon keresztül elérhetővé vált szignifikátumok, mint nem-eredendő (vagyis többlet-) felkészültségek közösségén alapulnak.

Az eredendő közösségekben elérhető felkészültségek tulajdonképpen az eredendő közösség tagjai számára eredendően adott felkészültségek aggregátumai. A nem-eredendő közösségekben elérhető többletfelkészültség - elsősorban - az, ami szimbolikusan és/vagy szimptomatikusan és/vagy osztentatíve és/vagy pszichikusan és/vagy szakrálisan adott, illetőleg - másodsorban - olyan azonosságok, hasonlóságok, különbségek felismeréséből erednek, amelyek nem voltak a felkészültség explicit tartalmai. Vagyis maga a közösség számára elérhető többlet-felkészültség sem kizárólag tudás karakterű a terminus szűk értelmében, de közvélekedésekről, közhiedelmekről és közösségi feltételezésekről egyaránt szó van; vagyis mindarról, amit nevezhetnénk egységesen az adott közösség kollektív propozicionális attitűdjeinek és ezen attitűdök kollektív (közös, vagyis az adott közösség minden tagja számára egyaránt elérhető) tartalmának.

A közösség számára elérhető többlet-felkészültségnek talán legfontosabb szegmentuma az, amit normalitásnak lehet nevezni: ide tartoznak mindazok a felkészültségek, amelyek alapján megállapítható, hogy egy adott helyzetben mi tekinthető normálisnak: természetesnek vagy éppen evidensnek.

Természetesen a közösség számára elérhető többlet-felkészültség sem állandó: változik, dinamikája van. Egyrészt lehetnek benne - mint korábban szó volt róla - ugyanazon témára vonatkozóan különböző véleményáramlatok, amelyek súlya időről-időre változhat; másrészt témái bővülhetnek és szűkülhetnek is (lehetnek például olyan felkészültségek egy adott időpontban, amelyek ezt megelőzően benne voltak az elérhető többlet-felkészültségben, de az adott időpontban már nincsenek). Tematizációnak lehet nevezni azt a folyamatot, amelyben egy téma kommunikálttá válik, miközben korábban nem volt az; illetőleg amelynek során megváltozik az a mód, ahogyan korábban kommunikálva volt az, ami kommunikálva volt; illetőleg amelyben kommunikálhatóvá válik az, ami korábban kommunikálhatatlannak látszott. Vagyis a tematizáció mindannak (az eseménynek, folyamatnak, aktusnak, akciónak) az összessége, ami részt vesz valami (téma) megjelenésében, megjelenítésében a kommunikáció valamely színterén (valamely nyilvánosságában).

A többlet-felkészültség az ágens szocializációja során válik számára elérhetővé. A szocializáció (és benne a különböző szignifikációkat kihasználó tanulási módok, így például a szimbolikus tanulás) a tanulás sajátosan komplex (szociális) formája, vagyis a többlet-felkészültség átörökítése (elérhetővé tétele). A szocializációnak a nem-eredendő közösségekben különféle módjai (mint például az alkalmi dialógustól a hosszabb időszakaszban permanens, stabil szerepviszonyokat mutató, vagyis nem alkalmi családi dialógusig), illetőleg (szervezett és nem szervezett) szinterei vannak, pontosabban lehetnek: a baráti társaságtól, az '(irodalmi) szalón'-tól, a szomszédosságon vagy az iskolán keresztül a piacig (beleértve akár az áru- és az értéktőzsdét is).

Egy bizonyos nem-eredendő közösség számára elérhető többlet-felkészültség elérhetősége a közösség által saját tagjai vagy ezek csoportjai számára korlátozható. Vagyis azon túl, hogy nincs korlátozás; lehet, hogy a közösség egy csoportja vagy egy tagja számára adott esetben csak kevesebb érhető el a lehetséges többlet-felkészültségből például az adott tagnak vagy csoportnak a közösségben elfoglalt helyével összefüggésben. Lehetséges az is, hogy egy bizonyos felkészültség eleve olyan, ami csak a közösség egy része számára elérhető.

Ezek a korlátozások lehetségesek a többlet-felkészültség tartalma szerint is. Ezen korlátozások alakítják ki azt a nyilvánosságot, illetőleg ennek a nyilvánosságnak azt a szerkezetét, ami adott esetben jellemzi az adott nem-eredendő közösséget.

Azon tény értelmében, hogy lehet a nyilvánosság szerkezetéről beszélni, nyilvánvaló, hogy az adott nem-eredendő közösség egy csoportja számára nem-elérhető felkészültségek voltaképpen számukra 'láthatatlanok' és így 'optikai csalódások' forrásai lehetnek.

Egy adott nem-eredendő közösség többlet-felkészültségébe involválódott ágens, mint az adott többlet-felkészültséget fenntartó és (közös) problémamegoldásra használó (kommunikatív) közösség tagja egy adott problémahelyzetben használhat ebből a felkészültségből többet vagy kevesebbet.

Ha a (kommuniktív) közösség korlátozza valamely tagjának vagy csoportjának felkészültségét, akkor korlátozott lesz problémafelismerése, de legalábbis problémamegoldása, ennek minden következményével együtt, illetőleg előfordulhat, hogy a nyilvánosság korlátozottsága folytán csak kevesebbet képes használni, mint használhatna a teljes nyilvánosság mellett. Következésképpen az adott problémahelyzet egy adott problémamegoldó ágens számára lehet szimbolikusan sűrűbb vagy kevésbé sűrű, illetőleg tekinthető sűrűbbnek vagy kevésbé sűrűnek.


(3.4.2) A problémamegoldáshoz a nem-eredendő közössé-gekben elérhető többlet-felkészültségben (egyáltalán nem elszakítva az adott ágens-típusra jellemző 'eredendő' felkészültségtől) egymást részben vagy teljesen átfedő tematikus mezők különböztethetők meg. Más szavakkal: részben vagy teljesen azonos horizontok (azaz az egyes problémamegoldó ágensek számára részben vagy teljesen azonos perspektívák együttese, illetőleg a problémamegoldás szempontjából részben vagy teljesen azonos releváns felkészültségek) tárhatók fel, így a kultúrá(k), a jog(ok), az ideológiá(k), a vallás(ok), a tudomány(ok), a gazdaság(ok) és még néhány más. Ezek a tudások (felkészültségek) voltaképpen a nem-eredendő közösségek konstitúciójában (más szóval az ágensvilágok makrostruktúrákba - sajátos rendszerekbe - való egyesítésében, integrációjában), a kódokkal analóg módon (vagy másként fogalmazva: kódként) működnek.

A nem-eredendő közösségek konstitúciója mellett regulációjuk is hasonló módon történik a közösségi többlet-felkészültségek segítségével. Ezen preferenciák érvényesítése vagy szabályokkal (illetőleg - jogi értelemben - törvényekkel), vagy individuálisan reguláló aktusokkal történhet (utasításokkal, azaz tiltásokkal vagy tűrésekkel vagy támogatásokkal).

A "kód" terminus voltaképpen valamely szokásos kommunikációs megoldásra vonatkozó hogyan típusú tudások összességét kategorizálja. Ezek a hogyan típusú tudások végeredményben a kostrukcióra, a spektációra, a konstitúcióra, illetőleg a legitimációra és a prezentációra vonatkozó szabályok összességei, amelyek egyes megoldás-típusok esetében csak egymással összefüggő szabályrendszerként írhatók le. Ezek a hogyan típusú tudáselemek részben konstitutív, részben pedig regulatív szabályokként koncipiálhatók.

Az adott közösség számára elegendően nyilvános kódok - szociológiai értelemben - az adott közösség intézményeinek számítanak (de - természetesen - jogi értelemben ezek nem azok).


(3.4.3) A diszkusszióban érvényesülő perspektívából a kommuniktív állapotnak látszik. Ellentétben azokkal a jól ismert felfogásokkal (mint például a tranzaktívval, amely az információ átadásban látja a kommunikatív lényegét vagy az interaktívval, amely viszont a kommunikatívot a résztvevő ágensek közös és eredményes erőfeszítésében látja), amelyek aktusként (vagy akcióként, vagy tevékenységként, vagy éppen eseményként) tekintenek rá. Ezen felfogások perspektívája kétségkívül különbözik a participációs felfogásétól. Ezek ugyanis a participációs felfogás szempontjából tekintve rájuk a problémamegoldásra való felkészültség változásának vagy éppen változtatásának perspektívájából tekintenek a kommunikatívra s ezért látják a kommunikatív lényegét valamiféle változásban. Maga a perspektíva, természetesen, nem utasítható el, mint inadekvát: éppen ellenkezőleg. Segítségével a kommunikatívról roppan fontos dolgok mondhatók el. Azt követően (természetesen: logikai értelemben), hogy a kommunikatívot elhelyeztük abban a kontextusban, amelyben magyarázó értékkel mutatható be (s nem csak deklaratíven, például "az ember társas lény" hangoztatásával), hogy mi az a kommunikatívben (és mikor), ami a világ semmilyen más szegmentumára nem redukálható, illetőleg mi az a kommunikatívben, ami miatt világértésünk egyik megkerülhetetlen kiindulópontjának tűnik fel.

Ennek a kiindulópontnak okán szükséges a problémamegoldáshoz elérhető felkészültséget, mint állapot látnunk, amely természetesen változhat. Az állapotváltozás változtatja a közösségeket: egyesek szétesnek, és újak jönnek létre, de lehet, hogy csupáncsak megváltoznak: átrendeződnek. Az állapotváltozás jelentheti azt is, hogy a korábbi állapot is fennmarad. Ez a közösségek és a közösség tagjai szempontjából éppen azt jelenti, hogy egy új jelenik meg: vagy a régebbi helyett, vagy mellette.

A problémamegoldáshoz elérhető felkészültség változása vagy az eredendő felkészültség-készlet változását jelenti, vagy a 'nem-eredendő'-ét, esetleg mind-kettőt. A szimbolikusban bekövetkező változás voltaképpen valamely szimbolikus(ok) megszűnését vagy új(ak) létrejöttét jelenti. Ugyanígy más szignifikációk esetében is.

Kétségtelen, hogy felvethető az, van-e, s ha van: szükségképpen van-e szerkezete a változásoknak; felvethető a kérdés olyan formában is: lehet-e értékelni a változást? Vagyis felvethetők afféle kérdések, hogy ez a felkészültség-konfiguráció, avagy amaz sikeresebb-e a problémamegoldás szempontjából. Mindazonáltal ez a diszkusszió nem tekinti feladatának, hogy efféle kérdésekre reagáljon sem történetfilozófiai, sem kultúra-elméleti, sem pedig evolúció-elméleti szempontból.


(4) Mindent egybevetve: a nem-eredendő közösségekben elérhető többlet-felkészültség is az adaptációhoz (vagyis a túléléshez, de még inkább az élethelyzet minőségégének - legalább - fenntartásához) szükséges felkészültség része. A nem-eredendő közösségek (tagjai) adaptációs sikerének forrása éppen az igen komplex és változatos problémahelyzetekhez szükséges többlet-problémamegoldó-felkészültség.

Mindazonáltal a felkészültség növelésének lehetnek "eredendő" korlátai (például valamely élő ágens esetén mind a gének tároló képességében, mind pedig a memória aktuális hozzáférésében), vagyis ezen közösségeknek, illetőleg tagjaiknak sikerességéhez (biológiailag is) szükséges a nem-eredendően (például nem-genetikusan) tárolt többlet-felkészültség. A többlet-felkészültség tárolását kihelyezni az ágensen 'kívülre' például a szimbolikus szignifikációk segítségével éppen ezért igen jelentős lépés a sikeres adaptációban, hiszen miközben a külső tárolásnak nincsenek elvi korlátai lehetővé teszi a kreativitás kollektív formáit mind az invenció, mind pedig az innováció értelmében.

Tény, hogy a szignifikáció különböző módjai, de mindenek előtt a szimbolikus eszközökkel történő problémemgoldások, nagyobb esélyt jelentenek az adaptáció sikere szempontjából másféle problémemegoldásokkal szemben, mert maga a problémamegoldás először ezen szignifikációkkal létrehozott és a jövőt anticipáló, vagyis predikcióra képes modellekben törtéhet, ami a nem-modellező problémamegoldáshoz képest általában gazdaságosabb, gyorsabb és komplexebb megoldásokhoz vezethet.

Tehát, a szimbolikus és alternatívái, illetőleg a kommunikatív a problémamegoldó ágens problémamegoldó kapacitását növelheti, s így sikerességéhez járul hozzá.



a lap tetejére