Horányi Özséb, egyetemi tanár:

A népszavazás ténylegesen másról szólt, mint amire névlegesen kiírták. Nem értek egyet azokkal, akik úgy ítélik meg, hogy az emberek pártpolitikai kérdésekről nyilatkoztak. Szerintem a népszavazást - bár elméletileg szakpolitikai ügynek indult - sokkal inkább társadalompolitikai állásfoglalásnak kell tekinteni. Az "igenek" nagy győzelmével az emberek egyrészt kimondták, hogy az oktatást és az egészségügyet közfeladatnak tartják, az állam ezekről a területekről nem vonulhat ki; másrészt pedig alighanem azt, hogy elegük van abból, hogy csupán elszenvedik a rájuk mérteket és jövőt alakító, cselekvő állampolgárok kívánnak lenni.

Fontos, hogy a korábbi népszavazásokhoz képest szignifikánsan magasabb volt a részvételi arány, és feltűnően nagy volt a vidéki, nem városi környezetben. Az adatokból láthatjuk, hogy az eredmények nem a jobb- és a baloldal erőviszonyait tükrözik, a szavazók tehát javarészt pártszimpátiától függetlenül döntöttek. A baloldaliakat aligha az "igen" melletti érvek győzték meg. Helyette valami más az üzenet: nem jött be az elmúlt években tapasztalt roppant megalázó hangnemű és arrogáns kormányzati politizálás, ennek véget kell vetni.

Az "igenek" nagy aránya mindenképpen új helyzetet teremtett: felborultak a pártszimpátiák mentén kialakult viszonyok, és ez számomra azt jelzi, hogy a magyar demokrácia még mindig nagyon sérülékeny: eszközhiányos. Így lett szakpolitikai kérdésre társadalompolitikai a válasz. Vagyis még hosszú és fáradtságos út áll elöttünk. Mindjárt a tekintetben is, hogy a vizitdíjjal, a napidíjjal és a tandíjjal jelezhető valós gazdasági problémák miként oldódjanak meg ebben az új helyzetben.

 


a lap tetejére