"Mindannyian felelősek vagyunk az egyházért"

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem professzora is aláírta a hívő keresztények levelét, amelyet az egyházfőknek címeztek. Horányi Özséb azt mondja: a püspökök válaszában a hatalom beszédmódja is megmutatkozik. Az aláírók egyházképe viszont a kollegialitásra épül. Sándor Zsuzsanna interjúja.

Miben különbözik a keresztény értelmiségi a szellemi élet többi tagjától?

Keresztény értelmiséginek lenni - sokak szerint - fából vaskarika: a társadalomkritikai szerep nem fér össze a dogma-alapú gondolkodással. S bár ez részben igaz, a valóban keresztény mentalitás nem dogmatikus. A krisztuskövető ember számára morálisan kikerülhetetlen a kritikus viselkedés.

Ön szerint melyik a legfontosabb keresztényi elv?

A szeretet, illetőleg a szolidaritás.

S ez összeegyeztethető azzal, hogy nyilvánosan kritizáljják az egyházi vezetőket?

Egyikünk sem tévedhetetlen. Előfordulhat, hogy valamelyikünk jobban rálát egy problémára. Ha az emberek boldogulásáért dolgozunk, bárhonnét jön is a kritika, célszerű figyelemfelkeltésnek tekintenünk.

Ennek szánták a hívők nyílt levelét is?

Volt ilyen szándékunk. Egyébként az Egyházi Törvénykönyvet is követtük, 212. kánonjában ugyanis az szerepel: A krisztushívőknek tudásuk, szakértelmük és tekintélyük alapján joguk, sőt néha kötelességük, hogy az egyház javát érintő dolgokról véleményt nyilvánítsanak.

Helyes az egyház belső ügyeit a nyilvánosság elé tárni?

Az egyház a társadalomban él: olyan kérdések pedig, mint például a zsidó-keresztény párbeszéd, az egész magyar társadalom ügye is. És bármennyire is sokat tesznek az egyházak - belső fórumaik nem elég hatékonyak. Sokan érezzük úgy: többet kell tenni például a zsidó-keresztény dialógusért. Hivatkozhatnék az elmúlt hónapok olyan eseményeire, amelyekre jól illik a gyűlöletbeszéd megnevezés - például a Fradi-pályán történtekre vagy például ifj. Hegedűs Lóránd kirekesztő cikkére. Mégsem az aktualitások a döntők. Sok évszázados kulturális, vallási problémákról van szó, akár a roma-kérdést tekintjük, akár a zsidó-keresztény párbeszédet. Morális okokból nem halasztható a megoldás keresése.

Mit remélt a levéltől?

Levélválaszt semmiképp. Kevés is volna önmagában. Cselekedni kell.

Az egyházak talán semmit sem tesznek a diszkrimináció és az antiszemitizmus ellen?

Erről szó sincs. Például a holocaust ötvenedik évfordulóján, 1994 adventjén a Magyar Katolikus Püspöki Kar és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa égbekiáltó bűnként elítélte a holocaustot, Isten színe előtt bocsánatot kértek a keresztények mulasztásaiért: egyszer s mindenkorra elutasították az antiszemitizmust, s a faji diszkriminációt. Minden katolikus egyházmegyében szolgál olyan lelkipásztor, aki a roma lakosság lelki gondozásáért felelős. Az utóbbi években megnőtt a roma származású teológus hallgatók száma a papképző szemináriumokban.

Akkor miért írta alá a levelet?

Mert ezek még enyhíteni sem tudják a problémákat, nemhogy megoldani. Az egyházaknak értékközvetítő, mintaadó a szerepük. Híveiket szembesíteniük kellene például antiszemita és cigányellenes előítéleteikkel, segíteni őket abban, hogy túlléphessenek korlátaikon.

Felvilágosító, nevelő munkát vár a papoktól?

Igen. Pontosabban: minden keresztény embernek ez volna a kötelessége. Azt hiszem, a hiányosságok oka legtöbbször a felkészületlenség: változnia kellene a papképzésnek és a hitoktatásnak is. II. János Pál pápa annyiszor emelte fel szavát például az antijudaizmus ellen, hogy ezt már nem lehet nem meghallani. De szokásainkat, tradícióinkat nem tudjuk ugyanúgy levetni, mint este az ingünket. Más kérdés, hogy ez nem szolgálhat mentségül.

Bölcskei Gusztáv református és Szebik Imre evangélikus püspök többek közt ezt válaszolta a hívők levelére: "Az Önök levele váltogatja az elvi élű általános elmarasztalást (az egyház kollektív bűnössége), az aktuálpolitikai oldalvágásokat (szurkolói skandálásokat és bizonyos közszolgálati műsorok egy lélegzetvétellel történő említése), keresztény dogmatikai alapigazságok recsitálását.(...) Ugyanakkor nem tartjuk szerencsésnek, hogy ilyen formában bárki szellemi befolyást gyakoroljon egyházainkra, kijelölve a követendő irányt, előírva, hogy mi a legsürgetőbb feladatunk."

Noha a püspökök úgy ítélték meg, hogy a szöveg rövidtávú politikai ügyeket is érint, elismerték: levelünk fontos kérdésekről szól. Nem tudom, vajon írhattunk volna-e olyan szöveget, amely nem enged meg politikai értelmezést. Hiszen a politika egyik sajátossága, hogy bármiből képes politikai témát csinálni. A püspökök válaszában egyébként sokkal lényegesebbnek tartom azt a fordulatot, hogy nehezményezik: az aláírók szellemi befolyást akarnak gyakorolni az egyházakra. Ugyanis a hatalom beszédmódja mutatkozik meg ebben. Szavaik nyilvánvalóan a pásztor és a nyáj metaforájával összeegyeztethető egyházmodellt képviselik. Az aláírók egyházképe viszont a kollegialitásra épül: mindannyian felelősek vagyunk az egyházért és így az egyház jelenlétének módjáért a társadalomban. S ha az egyház nem nyújt megfelelő mintát, erkölcsi kötelesség felemelni szavunkat.

A Magyar Katolikus Püspöki Kar 1996-ban nyílt levelet írt az egyháztagoknak, és a nem-hívőknek is. Ebben megfogalmazták, melyek a katolikusok társadalmi feladatai. Úgy látszik, akkor még fontosnak tartották az állampolgárokkal való párbeszédet. Mitől változtak meg?

A '96-os pásztorlevelet - bár laikus értelmiségiek írták - a püspöki kar adta ki. Mostani levelünk legfeljebb nyájlevél lehet.

Arra céloz: a kommunikáció csak egyirányú?

A Magyarországon manapság érvényesülő katolikus egyházkép szerint a pásztor kompetenciája a tanítás, a nyájnak viszont nincs legitim lehetősége arra, hogy iratokat fogalmazzon. Vagyis talán nem azt kell kérdezni, mi történt az egyházban az elmúlt öt évben, hanem azt: miért nem történt semmi.

Azért változott egy s más. Például hatalomra került egy konzervatív kormány, amelynek a katolikus egyház talán a kelleténél is jobban elkötelezte magát.

Az a probléma, amiről az előbb szóltam, független efféle kormányváltásoktól.

Ön többször beszélt arról: sokfélék a keresztények. De úgy tűnik, vitáik legkevésbé a hitről szólnak. Politikai frontok nyíltak az egyházon belül is...

Az egyházon belül talán nem. De az egyház tagjait érintve - igen.

Létezik jobb- és baloldali kereszténység?

Szerintem nem. Kétségtelen, hogy ettől eltérő nézetek is akadnak, például, hogy a kereszténységnek és a politikai értelemben vett jobboldal kapcsolatának történeti hagyományai vannak. De aki így gondolja, az sem tud másra hivatkozni: a keresztények között vannak, akik politikailag jobboldali eszméket vallanak. Igen ám, de olyanok is vannak, akik baloldaliakat. Ha azonban ehhez a tényhez például olyan kirekesztő szemlélet is párosul, hogy a politikailag baloldali eszmerendszert valló nem lehet valóban keresztény, már tarthatatlan. Az általánosító beszédmód csak gyűlölködéshez vezethet.

Egy 1995-ben készült szociológiai felmérés kimutatta: a keresztények a jobbközép pártokkal rokonszenveznek. Akkor az MSZP-től álltak a legtávolabb. Ha ma megismételnék a felmérést, lehet, hogy kiderülne: erősödik a szélsőjobboldali szimpátia?

Kétségkívül, az embernek az a benyomása, hogy nőtt a MIÉP támogatottsága az egyháztagok között is. Ugyanakkor legalább olyan fontosnak tartom a polarizálódást: ma sokkal többen merik egyháztagként is vállalni baloldali elkötelezettségüket vagy a szélsőségekkel szembeni véleményüket, mint korábban.

Görgey Géza, református lelkész esete viszont azt példázza: aki fellép a gyűlöletbeszéd ellen, azt saját egyháza bünteti meg.

A lelkész Hegedűs Lóránd püspök egyházkerületében szolgál. Akkor kapnám fel a fejemet, ha efféle ügy egy másik református egyházkerületben is megtörténne. Ugyanakkor például felkaptam a fejemet az Élet és Irodalom-jegyzetén, amely a 168 Óra egyik címlapjára - ez egyébként joggal váltott ki nagy felháborodást - reagált: ugyanis elfogadhatatlan hangnemben nyilvánította ki felháborodását azon, hogy a lapszerkesztő a szóban forgó képet címlapra engedte. Ezek a megnyilvánulások kölcsönösen táplálják a gyűlölködést. Amíg nem értjük meg, hogy nem egymásra kell mutogatnunk, addig a gyűlölködéssel együtt továbbéltetjük azt a paternalizmust is, amit a rendszerváltással akartunk magunk mögött hagyni. Meg kell értenünk, hogy az önkorlátozásnak nincs alternatívája a társadalom fejlődésében és ezen belül az Európai Unióba tartó Magyarországon sem: hiszen az uniós elvvé tett szubszidiaritás nem csak a döntési jogosítványokról szól, de tetteinkért való felelősségről is.

S a levél aláíróinak nem kell a gyűlölettől félniük? Említette egyszer, hogy a nyílt levél megjelenése után nem túl szalonképes hívásokat is kapott.

Egy demokratikus társadalomban normális, hogy nem csak pozitív véleményeket hall vagy mond az ember.

Mégis meglepő, hogy most tiltakoznak a diszkrimináció ellen, ugyanis korábban nem hallatták hangjukat mondjuk a zámolyi romák ügyében vagy amikor a kormány a vallásszabadság törvényét akarta szigorítani. Nem háborodtak fel akkor sem, amikor Gyulay Endre püspök imára szólított a liberálisok ellen.

Nem értek egyet. Gyulay püspökkel kapcsolatos sajtóvitában a Magyar Pax Romana többféle módon is részt vett. Igaz, a zámolyi romák ügyében közvetlenül nem nyilvánultunk meg, de mostanában az egyik legfontosabb programunk a roma- és nem roma emberek közötti közeledés szolgálata. Egyébként, azt hiszem, jelen vagyunk a társadalomban: nemrég például a Bibó Társasággal közösen rendeztünk nemzetközi konferenciát az egyház és az állam kapcsolatáról.

Gánóczy Sándor, a Franciaországban élő, magyar származású teológus nyilatkozta lapunknak: katasztrófához vezethet, ha az egyházak nem válnak le a hatalomról.

Igaza van. Egyházaink számára sem a múlt restaurálása jelenti a jövőt, hanem hogy szeretettel és megbocsátással vegyenek részt egy civil ország építésében. Ugyanúgy, mint a katolikus többségű Franciaországban, Olaszországban és Belgiumban, vagy a nem katolikus többségű Angliában és Németországban.

Franciaországban a hívek tartják el az egyházakat. Ez nálunk is megvalósító?

Egyházaink - talán az adventistákat kivéve - köldökzsinóron lógnak az államon. Ezt rossznak tartom. Még ennél is nagyobb baj, hogy Magyarországon minden társadalmi kérdés pártpolitikai üggyé válik. A közéleti és a politikai beszédet - akár a rendszerváltás előtt - lehetetlen megkülönböztetni egymástól. Ez nekünk, a társadalom tagjainak nem jó, mert a társadalmat összetartó iparkodásainknak kizárólag egyetlen helyet vagy beszédmódot enged, a (párt)politikaiét. Az egyházaktól épp olyan értékek, kultúra közvetítését várnánk, amelyek másféle beszédmódok érvényességét is érzékeltetik. Vagyis azt, hogy a társadalmat összetartó iparkodásoknak egymást át meg át kellene hatniuk, sűrű hálót kell alkotniuk: a sűrű háló ugyanis nehezebben szakad, mint az egyféleképpen csomózott. Sajnos, az egyházak láthatóan inkább az "egyféleség" oldalán állnak, vezetőik sem igen vállalják ezt a rájuk háruló szerepet, s ezáltal a mindenkori politikai rezsim kiszolgáltatottjaivá - ebből következően kiszolgálóivá is - válnak, akár meggyőződésük, törekvésük ellenére is. Ennek egyik legfőbb okát az egyháztagok és a vezetők felkészületlenségében látom.

Azt hiányolja, hogy a papok nem tanulnak modern társadalomtudományokat?

Ezt is. Franciaországban például természetes, hogy egy főpap érti a társadalmi problémákat, és nézeteit pártpolitikai frazeológiák nélkül képes megfogalmazni. Amíg a magyar egyházvezetők intézményesen nem lesznek erre képesek, addig a személyes jó szándékukkal és tiszteletreméltó személyiségükkel együtt is mérhetetlenül kiszolgáltatottá teszik egyházukat és hozzájárulnak a társadalom tagjainak kiszolgáltatottságához is. A ritka kivételek mindig egyéni teljesítményeket és erőfeszítéseket takarnak. Ennek kellene megváltoznia.



a lap tetejére